Tóth Dávid: “Az egyéjszakás kalandokból soha semmi nem lett nálam” – 4 év múlva már családapa akar lenni a Nagy Ő

F.C. | 2021. Május 16.
A sármos olimpikon készen áll arra, hogy végre lehorgonyozzon valaki mellett.

36 éves korára úgy tervezte, boldog családapaként éli majd a mindennapjait, az élet azonban más forgatókönyvet –sikeres sportkarriert – szánt Tóth Dávidnak. Az élsporttal mára felhagyott, készen áll a szerelemre a Nagy Ő.

Tóth Dávid hiszi, hogy van esély arra, hogy a műsorban talál rá a szerelem – Forrás: Sajtószoba

Több mint 4 éve ért véget egy hatéves kapcsolatom, azóta csak rövidebb, pár hónapos románcaim voltak. Azok sem voltak komolytalanok, de valahogy mégsem mélyültek el. (…) Szerintem 20 lány közül van arra esély, hogy megtalálom, akit keresek” – nyilatkozta a BEST magazinnak a kajakos, aki elárulta: taszítja a túlzásba vitt plasztika.

Most már szeretnék megállapodni, és 4 év múlva, 40 éves koromra tényleg családapa lenni” – jelentette ki a Dancing with the Stars-ban is szereplő Tóth Dávid, aki nem titkolja, voltak egyéjszakás kalandjai. “Hiszek abban, hogy van szerelem első látásra. Az egyéjszakás kalandokból eddig soha semmi nem lett nálam” – vallotta be.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

Olvass még Tóth Dávidról az nlc-n!

Exit mobile version