nlc.hu
Sztárok

Ennyit változott 40 év alatt a zenebutikos Juhász Előd, 83 évesen is aktívan dolgozik

Hétvégenként délelőtt egy fél ország várta a műsorát, hogy nyugati videoklipeket nézhessen.

1981-ben, azaz 40 éve indult el Juhász Előddel a Zenebutik, amely minden idők egyik leghosszabban futó magyar zenei magazinja volt.

Juhász Előd akkor:

Juhász Előd

Juhász Előd 1981-ben, a Zenebutik egyik adásában – Forrás: YouTube

… és most, 2021-ben: 

Juhász Előd

A 83 éves Juhász Előd – Forrás: ATV / Heti Napló – videó

Mivel én nem tudok játszani, én saját magamat adom. Az esetlenséggel, a gesztikulálással, régebben még a bandzsítással is, a szóhasználattal. Még egyszer mondom, ez mind az enyém” – magyarázta Juhász Előd a Zenebutik sikerét az ATV Heti Napló című műsorában.

Az egykori műsorvezető azt is elárulta a riportban, vajon haragszik-e Gálvölgyi Jánosra, aki sokszor parodizálta.

https://youtu.be/KM6AsS3pnak?t=43

Emlékszem, hogy otthon, teljesen egyedül néztem, tátott szájjal. Jézus Mária, ez én vagyok? Persze én vagyok, csak egy zseniális művész által. Nagyon tetszett, gratuláltam, és az egyik következő Zenebutikba meghívtam a Jánost” – mesélte akkori reakcióját Juhász Előd, aki ma, 83 évesen is folyamatosan dolgozik. Mostanában a Katolikus Rádióban vezet műsort.

Még több Akkor és Most az nlc-n:

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top