nlc.hu
Sztárok

Ő a Scooter énekesének 26 évvel fiatalabb szerelme

A Scooter 57 éves énekese nem házasodik többé – mutatjuk a 26 évvel fiatalabb szerelmét

A Scooter együttes őrületes nagy sikert aratott 1993-as megalakulása óta, az énekes, H.P. Baxxter azóta is ikonikus figurája a techno világának.

A német zenekarok között kiemelkedően sikeres a Scooter, 30 millió lemezt adtak el több mint 50 országban, ezzel pedig beírták magukat a könnyűzene történelmébe. A banda tagjai: H.P. Baxxter, Michael Simon és Phil Speiser 1993-ban alapították a zenekart és a mai napig tartanak telt házas koncerteket. Fénykorukban olyan nagy nevekkel kerültek a toplisták élére, mint Madonna, Michael Jackson vagy épp a Depeche Mode. A mai napig aktívan zenélnek, olyannyira, hogy a Scooter írta 2020-ban az év partihimnuszát. A Hamburgból származó zenekar tagjai közül pedig nyilván a leginkább előtérben lévő, hirtelenszőke H.P. Baxxter magánéletére kíváncsiak általában a rajongók.

A Scooter énekese, H.P. Baxxter akkor és most

A Scooter énekese, H.P. Baxxter 1997-ben és 2021-ben (Kép: Getty Images)

H.P. Baxxter kétszer volt házasember, és saját elmondása szerint nem is kíván több feleséget magának, bőven elég volt ennyi válás az életében. Az első felesége, Kathy 1998-ban nagyon rövid ideig volt mellette, a második esküvő 2006-ig váratott magára, amikor elvette feleségül Simone Mostert, ám ennek a frigynek is vége lett alig négy év múlva.

Baxxter annak ellenére, hogy valószínűleg mindennap találna új nőt magának, mégis inkább a hosszú távú kapcsolatok híve, a második válása után például öt évig kitartott akkori párja, Nikola mellett, aki egy korosztály volt vele. Igaz, ezután elég éles váltás következett a szerelmi életében, ugyanis 2016-ban öt hónapig járt egy 19 éves orosz lánnyal, akivel 32 év volt köztük a korkülönbség. Az 57 éves sztár a szakítás után nem sokkal rátalált jelenlegi szerelmére, a modell Lysann Gellerre, akivel már öt éve töretlenül szeretik egymást.

Ilyen szép a Scooter énekesének barátnője
Megnézem
Összes kép (6)

Az énekes egy interjú során nyilatkozta azt, hogy nem akar többé házasodni, nem kísérti meg harmadszorra is a sorsot. Azt azonban néha bánja, hogy nem született gyereke, bár ez nem tudatos döntés volt a részéről:

Csak így alakult. Néha bánom, hogy nem született egy fiam, akivel kocsmázni járhatnék.

Baxxter jelenlegi barátnője 26 évvel fiatalabb nála, de az énekest ez egyáltalán nem érdekli: „Nem mindegy, hogy a párom 18 vagy 28 éves, ha nagy korkülönbségről beszélünk. Az biztos, hogy valamennyi élettapasztalat nem hátrány. Az előző barátnőim között volt velem egykorú is, azt gondoltam, hogy majd érett lesz, hiszen van bőven tapasztalata és nyugalmat reméltem mellette. Aztán a valóságban épp az ellenkezőjét kaptam.”

Olyan nőre van szükségem, aki erős és független, ez pedig nem függ a korától.

Az énekes még hozzátette, hogy nem számít neki, hogy a barátnője még meg sem született, amikor ő már felnőtt férfi volt, mert ez érdektelenné válik az évek során szerzett közös élmények közben. Szerencséjére a barátnője pont ugyanígy gondolja, és egyáltalán nem törődik azzal sem, ha megszólják őket a korkülönbség miatt, mert tudja, hogy akik számítanak, a barátai és családja támogatják a kapcsolatot. A Scooter jövőjére vonatkozó kérdésekre pedig egyértelműen válaszolt az énekes: „Addig csinálom, amíg jól érzem magam benne és amíg az emberek szeretik a zenénket.”

Források: 1, 2, 3

Akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top