nlc.hu
Sztárok

Tatár Csilla fontos ügy mellé állt

Tatár Csilla tudja, hol húzza meg a határt

A műsorvezető egy jó ideje már arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy óvatosabban posztoljanak a szülők családi képeket, Ezzel kapcsolatban a saját tapasztalatait is elmondta Tatár Csilla.

Saját tapasztalataiból indult ki Tatár Csilla, amikor úgy döntött, hogy felhívja a szülők figyelmét arra, mit okozhat egy közösségi oldalon megosztott felvétel.

„A privát oldalamon szoktam posztolni a gyerekeimről, és nem arról van szó, hogy ne posztoljunk a gyerekről” – tette helyre már az elején a műsorvezető, aki szerint egyáltalán nem arról van szó, hogy semmit sem szabad megosztani, hanem nagyon meg kell válogatni a tartalmat. 

Tatár Csillának határozott véleménye van arról, meddig szabad elmenni

Tatár Csillának határozott véleménye van arról, meddig szabad elmenni

„Ti is tudjátok, a gyerekek bármi miatt ki tudnak pécézni bárkit, és ez meg is történik az iskolában. Azt kell megérteni a szülőknek, hogy nem szabad plusz felületet adni arra, hogy vegzálják a gyereket.”

Csilla is nagyon szívesen mutogatná a gyerekeit, akikre nagyon büszke, de szerinte van egy nagyon egyszerű szűrő.

„Biztos ti is nagyon sok ismert embert követtek, akik lépten-nyomon instastoryzzák, hogy így ébred a gyerek, ez a reggeli rutinunk, jönnek a reklámok satöbbi, satöbbi. De, mondjuk Kati néni demens, mondjuk ő a nagymamád. Jaj, de cuki Kati néni, nem tudja, mi történik vele, de látod, folyik nyála, most éppen megyünk a kórházba, ő elaludt a kocsiban hátul. Arcába tolod a kamerát? És a gyerekeddel miért teszed meg? Szóval, nem tudja, mi történik körülötte, fingja nincs arról, mi az Instagram, nyilván valamennyi elképzelése van, mert látják a szülői mintákat, de feltennéd Instastoryba, ahogy Kati nénit fürdeted?”

Ezzel kapcsolatban osztotta meg a véleményét részletesebben is Tatár Csilla, amit itt vissza tudsz nézni: 

Ezt is írtuk Tatár Csilláról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top