nlc.hu
Sztárok

Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv gyermekei

Laky Zsuzsi kislányai ennyire nagyot nőttek, édesapjuk mutatott róluk fotót

Dietz Gusztáv nem mindennapi családi fotót mutatott.

Laky Zsuzsit 2003-ban ismerte meg az ország, amikor ő nyerte el a Miss Európa címet. Férje, Dietz Gusztáv MMA-harcos, akivel 2010-ben házasodtak össze, és azóta két kislányt nevelnek a legnagyobb egyetértésben, Luca 10 éves lesz idén, Lujzi 7. 

Laky zsuzsi és férje

Fotó: Nagy Zoltán/smagpix

A gyerekekről ritkán láthatunk fotókat, de most Laky Zsuzsi férje kivételt tett.

„Nekem a legnehezebb elindulni bárhová is, kérem szépen.. pedig értem én, hogy ma még ovi-suli, de mi van, ha így tudnék maradni velük kb. az idők végezetéig!?” – írta az édesapa a tündéri közös fotóhoz.

„Jó érzés, hogy gyereknevelés közben is igazi nőnek érezhetem magam. Guszti szerint régen kisfiús alkatom volt, a szüléseknek köszönhetően sokkal nőiesebb lettem. Kikerekedtem, és bár most pluszkilók is vannak rajtam, a férjem így is vonzónak talál. Ezért is mondom, hogy nem áldoztam be a karrieremet és a nőiességemet, az anyaság tett igazán nővé” – árulta el az egykori szépségkirálynő korábban a Story magazinnak.

Sztárokkal beszélgettünk: 

(Nyitókép: Nagy Zoltán)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top