William Shatner az ötvenes évek elején kanadai színházakban kezdte pályafutását, színpadi munkái mellett pedig tévésorozatokban vállalt kisebb szerepeket. 1966-ban aztán megkapta James T. Kirk kapitány szerepét a Star Trek sorozatban, mely három évadot élt meg. A színész a produkció elkaszálását követően évekig nehezen kapott munkát, a házát is elveszítette és egy lakókocsiparkba költözött családjával. Újra epizódszerepeket vállalt, de rendezvényeken is fellépett, hogy némi pénzhez jusson.
A Star Trek időközben azonban kultikussá vált, a Paramount filmstúdió pedig megkezdte az átdolgozott Star Trek tévésorozat előkészítését, végül azonban mozifilmet forgattak, Star Trek: Csillagösvény címmel. A sorozat korábbi szereplői, köztük William Shatner is visszatértek a szerepükhöz. A színész további hat mozifilmben bújt James T. Kirk bőrébe, egészen a karakter a Star Trek: Nemzedékek című részben bekövetkezett haláláig.
1982 és 1986 között a T.J. Hooker című bűnügyi sorozat címszereplőjét alakította, ez volt a másik ikonikus szerepe, melyből a mai napig is emlékezhetünk rá. Az azóta eltelt közel 40 évben a színész továbbra is rendszeresen forgatott, illetve több zenei albumot is kiadott. Idén márciusban töltötte be a 90. életévét, azonban máig is aktívan dolgozik. Idén a Senior Moment című film főszerepében volt látható, egy tévésorozata pedig még bemutatásra vár. Legutóbbi lemeze, a The Blues tavaly jelent meg és a Billboard slágerlista első helyéig jutott blues kategóriában.
A színész négy alkalommal házasodott. Első felesége Gloria Rand kanadai színésznő volt, akit 1956-ban vett feleségül. Ebből a házasságából született három lánya: Leslie, Lisabeth és Melanie. Shatner a Star Trek forgatásainak idején hagyta el Randot, majd 1969-ben hivatalosan is elváltak. Második neje Marcy Lafferty, Perry Lafferty producer lánya volt, akivel 1973-tól 1996-ig voltak házasok. Nerine Kidd amerikai színésznővel 1997-ben házasodtak össze. Az akkor 40 éves, gyógyszer- és alkoholfüggőséggel küzdő asszony két évvel később kábult állapotban otthonuk medencéjébe zuhant és megfulladt. Holttestét a férje találta meg. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta. A színész rendkívül nehezen dolgozta fel imádott neje halálát. Emlékére létrehozott egy jótékonysági szervezetet, amely alkohol- és drogproblémákkal küzdő nőknek segít függőségeik legyőzésében.
A színész az ezredforduló környékén ismerkedett meg a nála 27 évvel fiatalabb, lovasoktatóként dolgozó Elizabeth Anderson Martinnal, akivel 2001-ben kötöttek házasságot. Az asszony több dokumentumfilmben is szerepelt férjével és 2004-ben közösen írták Shatner egyik leghíresebb dalát, a Togethert. 2019 decemberében azonban bejelentették, hogy 18 közösen töltött év után elválnak. A válást 2020 márciusában mondták ki. Az egykori házastársak baráti viszonyban maradtak, Elizabeth a születésnapján is meglátogatta volt férjét.
A világjárvány kitörésének idején Shatner épp Nagy-Britanniában turnézott. Mivel a fellépéseit le kellett mondania, visszatért dél-kaliforniai birtokára, ahol kutyáival és lovaival él. Az elmúlt másfél évet leginkább itt töltötte és új lemezén dolgozott. Mindemellett lányaival, illetve öt unokájával is igyekezett minél többet együtt lenni.
„Nagyon-nagyon szerencsés voltam. Színésznek lenni remek és csodálatos karriert futottam be, de számomra a családom tagjai jelentik a legtöbbet. Az életet élni kell. A percek csak úgy peregnek. Az élet rövid, ezért tehát segíts másokat, légy kedves és csak szeress! – fogalmazott a színész egy nyilatkozatában.