Főgonoszt alakít legújabb filmjében Árpa Attila, még pedig űrlényként fog visszatérni a mozivászonra július elsejétől. Ehhez azonban drasztikusan átalakították a 49 éves színész külsejét: kiszőkítették a haját és a szemöldökét az Űrpiknik című filmben játszott szerepéért.
“Három olyan dolog lesz ebben a filmben, ami még nem voltam. Űrlény, azt még nem játszottam soha. Főgonosz, azt sem játszottam még, illetve nem voltam még az életemben soha szőke. És ez a három most egyszerre. Ja, és még nem volt olyan főszerepem, amiben nem szólalok meg. Nem teljes némaság, egy űrnyelvet beszélek csupán, de azt is csak rövid ideig” – árulta el Árpa Attila a Mokkában.
Mint mondja, a kiszőkítés nem egy alkalmi festés volt, hanem tényleg kiszőkítették a haját és a szemöldökét. “Így kellett pár hónapon keresztül élnem, ez egy érdekes élmény volt” – vallotta be Árpa, aki ilyen külsővel járkált az utcán, sőt így gyártott tévéműsorokat is, de a legtöbben fel sem ismerték. “Amikor a filmelőzetes megjelent, akkor kaptam újságíróktól hívást, hogy ‘látunk, hogy a stáblistában ott vagy a harmadik helyen, de nem látunk az előzetesben’, s meséljek már erről. Mire én: ott vagyok benne, tessék!” – sztorizott a Keresztanyu című sorozatban is szereplő színész.