nlc.hu
Sztárok

Szakított Szegedi Fecsó és Bea

Szegedi Fecsó több nővel is megcsalta a párját, Bea a bizonyítékot is megosztotta

Szegedi Fecsó ezúttal is hűtlen volt, most bizonyíték is van rá.

Úgy tűnt, a válása után megtalálta a boldogságot Szegedi Fecsó, nyolc hónapja találtak egymásra a párjával, ám most nagyon úgy néz ki, hogy vége a kapcsolatnak. Fecsó ugyanis a jelek szerint megcsalta Beát, ezt pedig képekkel is bizonyította a 28 éves influenszer. A fotókat 24 óráig tudod megnézni az Instagram-sztorijában.

„Fecsóban akkorát csalódtam, mint még soha senkiben! (…) Sajnos, rá kellett jönnöm arra, hogy ő egy hazug, és már rájöttem arra is, hogy amit beállít a volt kapcsolatairól, az kamu. Itt nem velünk, exekkel van a probléma, hanem azzal, hogy ez az ember mindenkit hülyére vesz és áttapos mindenkin” – írta Bea az Instagramján.

A többi Insta-sztorit nem idéznénk, hiszen durva vádakkal illetik az üzletembert, ám Bea azt ígéri, nem áll meg ennyinél, mert „ő nem fél Fecsótól”, és a napokban több videót, valamint fotót ígér, hogy bizonyítsa, ő nem hazudik. 

szegedi fecsó és bea

Szakított Fecsó és Bea (Fotó: Instagram)

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése