nlc.hu
Sztárok

Így él az 51 éves Gabriela Sabatini

Tinédzseren teniszcsillag volt, most sikeres üzletasszony – Így él az 51 éves Gabriela Sabatini

Már tinédzserként hatalmas sikereket ért el, később pedig a saját nevével fémjelzett parfümjeivel fújták magukat nők milliói, szerte a világon. Egy kicsit visszamegyünk az időbe, hogy megnézzük, mi történt az egykori teniszcsillaggal, Gabriella Sabatinivel.

Gabriela Sabatini tinédzserként lett világhírű teniszező, aki, 1996-ban, 26 évesen vonult vissza, de sikeres lett más területen is. Az 51 éves Sabitini jelenleg üzletasszonyként dolgozik, és meglehetősen jól megy neki a biznisz, hiszen a saját nevével fémjelzett parfümből 18-féle kapható. Íme egy kis visszatekintő a teniszcsillag életére.

A kezdetek

Már Junior éveiben is kiemelkedett a tehetsége, nyolcéves korában megnyerte az első versenyét, 1983-ban pedig ő lett a legfiatalabb játékos, aki megnyerte a floridai Miamiban megrendezett Orange Bowl-t. Ekkor mindössze 13 éves volt. 1985-ben, 15 éves korában az egyik legfiatalabb játékos, aki eljutott a French Open Grand Slam verseny elődöntőjébe.

Gabriela Sabatini,, tenisz

Karrierje kezdetén, 1985-ben
(Fotó: Getty Images)

Fenn a csúcson

Akkor lett igazán ismert a neve, amikor 1988-ban Steffi Graffal párosban győzött Wimbledonban. Kétszer diadalmaskodott az év végi WTA Tour Championshipsen is (1988, 1994). Az 1988-as szöuli olimpián ezüstérmet szerzett egyéniben, a döntőben Graf verte meg. Még ugyanebben az évben pedig a szöuli olimpián sikerült ezüstérmet szereznie, és 1990-ben érte el pályafutása csúcsát, amikor megnyerte a US Opent. Az olimpikon egy évvel korábban, 1989-ben saját parfümmárkát alapított, és  ma már nemcsak nőknek, férfiaknak is gyárt illatot.

Gabriela Sabatini, tenisz, régmúlt

Karrierje csúcsán, 1988-ban
(Fotó: Getty Images)

1995-ben elnyerte karrierjének utolsó egyéni címét Sydneyben, eztán több versenyen is veszített. Egy évvel később, 1996-ban, alig 26 évesen visszavonult a versenyszerű teniszezéstől, de a sport továbbra is az élete része maradt, az Instagramján is rendszeresen posztol arról, ahogyan fut, kerékpározik, vagy épp táncol. 

A sportikon mindig szűkszavúan nyilatkozott magánéletéről, annyi viszont bizonyos, hogy sosem ment férjhez, és gyerekei sem születtek. Az egykori sportoló üzletasszonyként is is megállta a helyét, vagyona meghaladja a 8 millió dollárt, nagyrészt a teniszpróbálkozásainak sikerével és az üzleti élet későbbi fókuszálásával. 

 

Gabriela Sabatini, parfüm, tenisz

Gabriela Sabatini üzletasszonyként is sikeressé vált (Fotó: Getty Images)

A világ számos pontján van otthona, többek között Buenos Airesben, a floridai Boca Ratonban, és a svájci Pfaffikonban is. A sok nyugdíjazott profi teniszezőhöz hasonlóan, ő is aktív a közösségi médiában, különösen az Instagramon, amelyen több mint 100 000 lelkes követője van. A posztjaiban sokat megmutat a magánéletéből, a különféle jótékonysági erőfeszítésektől kezdve, a barátaival eltöltött időn át, egészen a hivatásos teniszközösség keretein belül betöltött szerepéig.

Gabriela Sabatini, akkor és most

51 évesen is fantasztikusan néz ki
(Fotó: Getty Images)

Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top