Vilmos herceg és öccse, Harry viszonya az utóbbi időben közel sem volt felhőtlen, nagy kérdés volt, mennyire tudják majd félretenni az ellentéteket a mostani eseményen. Sokan tartottak attól, hogy az elmúlt hónapok feszültsége rányomja a bélyegét a mai napra.
Mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére a testvérek jó hangulatban sétáltak be a Kensington palota kertjébe, ahol a kötelező udvariassági körök után leleplezték Diana szobrát.
A két herceg egyforma ruhában jelent meg az eseményen, ahol többek között nagybátyjukkal, Charles Spencerrel beszélgettek, és vidáman üdvözölték a két nagynénjüket, Lady Sarah McCorquodale-t és Lady Jane Fellowest.
Az esemény után a testvérek egy közös közleményt adtak ki, melyre évek óta nem volt példa, és amit Vilmos és Katalin hivatalos Instagram fiókján jelentettek meg.
„Ma lenne az édesanyánk 60. születésnapja, ezért emlékezünk a szeretetére, az erejére és a jellemére – a tulajdonságaira, amelyek miatt olyan ember lett, aki szerte a világon a jóságért harcolt, és számtalan ember életét jobbá tette.
Minden nap azt kívánjuk, bárcsak még velünk lenne. Reméljük, hogy ez a szobor örökké az életének és örökségének szimbóluma marad.
Köszönjük Ian Rank-Broadleynak, Pip Morrisonnak és csapatuknak a kiemelkedő munkájukat, a barátainknak és az adományozóknak, akik miatt ez megvalósulhatott és mindazoknak, akik életben tartják az édesanyánk emlékét – Vilmos herceg és Harry herceg”