nlc.hu
Sztárok
A Barátok közt vége

Így érhet véget a Barátok közt 23 év után

A Barátok közt készítői nagyon figyeltek rá, hogy meglepően fejeződjön be a történet.

„Új élet vár…” – utoljára csendül fel az RTL Klub meghatározó napi sorozatának főcíme 2021. július 17-én, 20 órakor, és a Mátyás király tér lakói elköltöznek a nézők otthonaiból. Az utolsó epizódokba több olyan szereplő is visszatér, akiket már nagyon rég nem láttunk, illetve új embereket is megismerhetnek a nézők egy pár rész erejéig. Az utolsó előzetesek egyike eléggé titokzatos lett: sok minden nem derül ki belőle, de azért sejteni lehet, hogy mi fog történni.

Berényi Miklós, azaz Szőke Zoltán is látható, valamint több olyan szál is a végéhez közeleg, amelyek már évek óta húzódnak. Hogy mi lesz a pontos befejezés, azt még maguk a szereplők sem tudják, hiszen – a titoktartás miatt – több befejezést is leforgattak. Csak az utolsó részben derül ki, hogy mit vágnak be a készítők, vagyis, hogy miként lesz vége a 23 évig tartó Barátok köztnek.

barátok közt

A Barátok közt utolsó epizódja (Fotó: RTL)

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top