nlc.hu
Sztárok
Bernek Péter családja

Ennyire cuki az úszó Bernek Péter családja

A rövid pályás világ- és Európa-bajnok magyar úszó, Bernek Péter családja pont olyan, amilyenre szerintünk sokan vágyunk.

A magyarok egyik legtehetségesebb úszója, Bernek Péter nemcsak a sportban sikeres, hanem a magánéletében is: megtalálta élete szerelmét, összeházasodtak, és született egy gyönyörű kisfiúk.

12 évesen az úszó már felnőtt versenyeken vett részt

Bernek Péter kifejezetten korán kezdte a pályafutását a felnőtt korcsoportban: 12 évesen már a felnőtt rövid pályás magyar bajnokságon indult, és azóta is sorra nyeri az arany, az ezüst, valamint a bronzérmeket. A 2017-es budapesti úszó világbajnokságon 200 méteres hátúszásban a 6. helyen végzett, és egyben országos csúcsot is döntött, majd a decemberi rövid pályás Európa-bajnokságon 400 méteres vegyes úszásban elhozta az aranyérmet, 400 méteres gyorsúszásban pedig az ezüstöt.

Bernek Péter, úszó

Bernek Péter már kiskamaszként is nagy sikereket ért el
(Fotó: FERENC ISZA / AFP)

A 2021-es tokiói olimpiára induló magyar csapat tagjaként Bernek az elsők között volt, aki kiutazott. Hosszú Katinka, Bernek és Bohus Richárd valójában csak a reptéren nyugodtak meg, hogy most már végre valóban kiutazhattak az olimpiára. Bernek, aki 400 vegyesen indul Tokióban, a Digi Sportnak úgy nyilatkozott, hogy legjobb tudása szerint készült fel az ötkarikás játékokra, és a párjától is kapott az útra egy tanácsot:

„A pici azért még nem sejti, hogy mi lesz, a párom pedig csak annyit mondott, hogy élvezzem az egészet, már amennyire lehet a szigorú szabályok miatt. De én így megyek ki most.”

Bernek és Mutina, az úszó dinasztia

Az úszó felesége is sportoló volt, ami azért is szerencsés, mert mindketten tudják mennyi energiát és időt emészt fel ez a karrier. Bernek 2019-ben vette feleségül az Európa-bajnok úszót, Mutina Ágnest, aki hozzá hasonlóan korán eldöntötte: élsportoló szeretne lenni. Karrierjének kezdetére így emlékezett vissza:

“Még általános iskolás koromban Budapestre jöttem – meséli. – Az első évben egy rokonunknál laktam, aztán a szüleim kibéreltek nekem egy kis lakást. Édesanyám, aki tanárnő, szerdánként nem tartott órákat, így kedd estétől csütörtök reggelig velem volt a fővárosban, valamint a hétvégéken is. Valóságos ingajárat volt az élete miattam, arról nem is beszélve, hogy lelkileg milyen nehéz lehetett neki is és az édesapámnak is, hogy a jövőm érdekében nagyon hamar el kellett engedniük engem. A tehetségem, a kitartásom nélkülük mit sem érne!”

Bernek Péter és családja
Megnézem
Összes kép (4)

Mutina már 8 éve felhagyott a versenyszerű sporttal, és 1 évvel házasságuk után, tavaly, 2020 év végén született meg a kisfiúk.  A gyorsúszók gyermeke, Milán négy és fél kilóval jött a világra, egészséges, szép babaként. A család egyelőre még nem tudott sok időt együtt tölteni a felkészülések miatt, de minden pillanatot, amit csak tudtak, kihasználtak. Most, hogy az olimpikon távol van, a friss anyukának a nagyszülők segítenek.

Tudj meg még többet a hazai kedvenceidről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top