nlc.hu
Sztárok

Tina nem érez semmit Zoli gazda iránt

Házasodna a gazda: Tina érzései semlegesek, nem tudja hova tenni Zoli gazdát

Zoli gazda már az elejétől kezdve úgy érzi, hogy Tina szándékai nem komolyak.

Már csak Pista gazda nem választotta ki azt a négy hölgyet, akiket közelebbről meg szeretne ismerni. Ennek fényében Zoli már el is kezdte az ismerkedést, négy lánnyal randizik éppen. Mint megírtuk, a fiatal gazda jól kibeszélte a választottjait az egyik munkatársával, ami miatt keményen támadták a nézők. Az egyik jelöltet, Tinát „ribancosként” írta le, most pedig ismét beszélt róla. Elmentek ugyanis randizni, és bár Zoli többször is mondta korábban, hogy a lány nem veszi őt komolyan, most nem így gondolja.

„Nem nagyon tudtam hozzá komolyabban közeledni, de úgy láttam, hogy neki megvannak a szándékai és remélem, meg is maradnak” – mondta Zoli a videóban, majd Tina is megosztotta a tapasztalatait.

„A randit úgy éltem meg, hogy igazából nem tudom hova tenni, elég semleges érzéseim vannak vele kapcsolatban. Fél óra nyilván kevés volt, de bízom benne, hogy továbbiakban minden kiderül” – árulta el Tina. 

Házasodna a gazda az nlc-n:

zoli gazda és tina

Zoli gazda és Tina kapcsolata egyelőre nem az igazi (Fotó: RTL / nlc-montázs)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top