nlc.hu
Sztárok

Kammerer Zoltán a Farm VIP-ben

Kammerer Zoltán is szerepel a Farm VIP 2. évadában

Kammerer Zoltán az olimpiai felkészülés előtt vállalta el a műsort.

Bár kérdéses volt a szereplése, matematikailag a végsőkig volt esélye Kammerer Zoltánnak, hogy kijusson az olimpiára. A felkészülés előtt jött a telefon, miszerint szeretnék, ha szerepelne a Farm VIP 2. évadában. Nehéz döntés volt, de végül a műsort választotta az olimpikon, és milyen jól tette: nem sokkal később kiderült, hogy nem jutott volna ki a tokiói játékokra. 

„Minél távolabb akartam kerülni attól a közegtől, amiben az elmúlt 34 évemet töltöttem és ahol minden az olimpiáról szól. Nem azért, mert savanyú a szőlő, csak egyszerűen át akarom állítani az életemet, és ehhez szükség van a távolságra. A Farm VIP remek lehetőség számomra, hiszen kilencéves koromig minden nyáron a nagyszüleim tanyáján voltam, ahol ők gazdálkodtak és állatokat tartottak. Pont úgy, ahogy most itt mi is tesszük” – mondta a Borsnak a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó. Hozzátette, számára egy megnyugvás ez a műsor, hiszen ha nem vállalta volna, akkor nézné az olimpiát és fájna a szíve, hogy nem lehet ott.

kammerer zoltán

Kammerer Zoltán (Fotó: Facebook)

Sztárhírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top