nlc.hu
Sztárok
Árpa Attila kábítószerügye

Árpa Attila feltételezett dílere a fodrásza volt, de állítása szerint ő vitt neki fájdalomcsillapítót

Egyre kacifántosabb Árpa Attila ügye.

Árpa Attila három héttel ezelőtt még örömmámorban úszott, hiszen kiderült, hogy a Dancing with the Stars 2. évadában ő is szerepelni fog. Most azonban nagyot zuhanhat, hiszen vádat emelnek ellene kokainkereskedelem miatt.

A vádirat szerint egy 33 éves férfi a 2017-től kokainnal és extasyval kereskedett Budapesten. Rendszeres kokainvásárlója volt egy 49 éves férfi, aki 2018-tól saját magának és a baráti-ismerősi összejöveteleire meghívottaknak felkínálásra vásárolt a kábítószerből, így azt forgalomba hozta. A 49 éves férfi 2019 márciusában 35 és 37 éves ismerőseit bízta meg, hogy vegyenek kábítószert egy ilyen összejövetelre.

árpa attila

Árpa Attila ellen vádat emelnek (Fotó: Vadnai Szabolcs / nlc)

A két férfi a kokaint be is szerezte, majd el is indultak volna a megbízójukhoz, ám a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni nyomozói elfogták őket, aztán rajtaütöttek az összejövetelen is. A vádirat szerint egy 36 éves szír állampolgár is kereskedett kokainnal, aki szintén adott el a 49 éves férfinak drogot, amelyet egyes esetekben a később elfogott 35 éves férfi szállított.

Árpa Attila a Rádió 1 szerdai reggeli műsorában telefonon jelentkezett be és arról beszélt, hogy semmi újdonságot nem tud ahhoz képest, amit 2019-ben, a razzia után mondott. Árpa szerint nincsenek sem tanúvallomások, sem bizonyítékok az ügyben.

Árpa a vádban említett 36 éves szír férfiről azt mondta, hogy a fodrásza volt. Arról nem tud, a férfi kereskedett -e bármivel, csak azt, hogy mivel nem volt társadalombiztosítása és hátfájásai és fogfájásai voltak, többször megkérte őt, hogy vigyen neki egy adott fajta fájdalomcsillapítót.

Árpa szerint a 2019-es razzián csak egy dolgot foglalt le a rendőrség: azt az adott fájdalomcsillapítót. Árpa szerint a razzia után a rendőrök elmentek a szír fodrászához is, akit hagymákkal a hátán találtak meg, mert nem érkezett meg hozzá időben a gyógyszer – írja a Telex.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top