nlc.hu
Sztárok
Cseh László a tokiói olimpián fejezte be karrierjét

Cseh László olimpiai 7. hellyel fejezte be a pályafutását, „Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok” – nyilatkozta a 35 éves úszó

Véget ért Cseh László sportolói karrierje.

Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszó pályafutását a tokiói olimpián.

A 35 éves magyar versenyző – aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt – ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

„Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe. Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Annak azért örülök, hogy javítottam egy helyet, elvégre nyolcadikként jutottam be” – értékelte az úszását a legendás magyar sportoló, akinek még a győztes kínai Vang Sun is gratulált az utolsó versenye után.

A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.

Tokiói olimpia: Cseh Laci befejezte

Cseh Laci a 2017-es úszó-vb-n (Fotó: Getty Images)

„Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok”

Az úszó, bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le pályafutását.

„Azt viszem haza magammal Tokióból, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást. Otthon a tévé előtt biztosan mérgelődnék, hogy ilyen időt én is tudtam volna úszni, és ez végigkísérte volna az életemet. Így viszont itt le tudtam zárni a pályafutásomat – mondta a 35 éves Cseh László. – Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok“.

A kétszeres világbajnok úszó a karrierjére visszagondolva kifejtette, A4-es lapnyi listát tudna írni arról, mit csinálna másképpen. Példaként említette, hogy nem tudatosította magában, mennyi sikert ért el.

Azt sulykolták belém, hogy ha jó vagyok, az természetes, ha rossz, akkor az az én hibám – ismertette az „örök elégedetlen” Cseh László a probléma okait. – Az elmúlt években sokat dolgoztunk ezen. És bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni.”

A BVSC versenyzője arról is beszélt, hogy nagyszerűen érzi magát a japán fővárosban, de a lelátón szurkolva jobban izgul, mint saját futamai előtt. Konkrét élményként felelevenítette, meghatódott azon, hogy Verrasztó Dávid két sikertelen olimpiai szereplés után negyedik lett.

„Egy darabig biztosan nem látnak majd a medence partján. Persze a versenyeket követni fogom, de most már azon kell gondolkodnom, hogy szeptemberben ne keljek fel hajnali ötkor” – válaszolta a jövőjét firtató kérdésre Cseh, aki elárulta, elhunyt édesapja, akivel mai napig sokat álmodik, biztosan azt tanácsolta volna, hogy korábban vonuljon vissza.

„A levezetést azonban most is meg kell csinálni, különben napokig szenvednék, de utána a regenerációról már nem kell gondolkodnom” – zárta szavait a legendás sportoló.

Még több tokiói olimpia az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top