nlc.hu
Sztárok

Jordán Tamás lánya coming outjáról

Így nyilatkozott lánya coming outjáról Jordán Tamás

Sok hír született a Jordán Adél életéről szóló előadásról az elmúlt napokban. Többek között erről is nyilatkozott a rendező.

Jordán Adél néhány nappal ezelőtt az életéről szóló előadásban coming outolt, az egyik jelenetben a Székely Krisztát, a Katona József Színház rendezőjét játszó színész odaáll a Lázár Katit (vagyis Adél édesanyját) játszó színész elé, hogy elmondja neki, szeretik egymást. Amikor az Index a színésznő édesapját, Jordán Tamást kérdezte erről, ezt válaszolta:

Ez a téma a magánszféra része, erről nem nyilatkozom.

Az ismert színész és rendező az interjúban arról is beszélt, hogy már nem igazán tudja, hogy mi történik a színházi életben. „Tényleg kiestem belőle. Rengeteget dolgoztam a színházi élet ügyeiért. Voltam a MASZK és a Magyar Színházi Társaság elnöke, annak idején én hoztam létre a Várban a Csepürágó Fesztivált, az én alkotásom a Pécsi Országos Színházi Találkozó, tehát korábban valóban benne éltem a magyar színházi világban, de ennek vége.”

De szóba került a a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakulása is. „Ennek a miértjét sem értem igazán, a mikéntjét pedig egyáltalán nem. Nem szoktam gyakran megdöbbenni, de itt használhatom ezt a szót, hiszen mindent a felek meghallgatása és előkészítés nélkül vezényeltek le – de legyen ez az ő bajuk… Azok, akik korábban tanítottak az SZFE-n, akikre nem volt szükség a továbbiakban, rendkívül nagy nevek a szakmában. A magam részéről kétségbe vonom azt, hogy nincs rájuk szükség, mert az ő képességeikről személyesen is meggyőződhettem, de nincs mit tenni. Azokról, akik most fognak tanítani, nem tudok semmit. Nem is merészelhetek olyasmit mondani, hogy ők nem lesznek jók. Adjuk meg az esélyét annak, hogy még jobb tanárok lesznek.”

Jordán Tamás

Jordán Tamás színész, rendező, színigazgató (Fotó: MTVA / Zih Zsolt)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top