nlc.hu
Sztárok

Ilyen az idei EFOTT a fellépők szerint

Felszabadultak, hogy újra nagy közönség előtt játszhatnak – ilyen az idei EFOTT a fellépők szerint

Végre újra van EFOTT: a fellépők arról beszéltek, milyen újra ekkora közönség előtt színpadra lépni.

Utoljára 2019-ben volt nagyobb fesztivál Magyarországon, hiszen a Covid miatt tavaly még a kisebb eseményeket is eltörölték. Idén már megrendeztek egyet Debrecenben, az EFOTT pedig éppen most zajlik Sukorón. A fellépők már nagyon készültek ezekre a napokra, hiszen végre visszakapták a közönségüket és újra együtt bulizhatnak a tömeggel. Megkérdeztünk pár fellépőt, hogy milyen tapasztalataik vannak az idei fesztiválról. 

A Hősök frontembere, Eckü már alig várta, hogy Velencén is fellépjenek. „Isteni király az EFOTT, a minap benéztünk Fluor Tomi szülinapjára is, de nagyon sok jó program van. Egyébként is szeretem Velencét, tavaly is itt töltöttük a formáció születésnapját az egyik kempingben. Nagyon jó helyen van itt a fesztivál, pedig voltam én már mindenféle helyszínen. Sok emlékezetes koncertünk volt már itt, örülök, hogy idén végre újra megrendezték a bulit” – kezdte az nlc-nek Eckü, aki elárulta, hogy még ennyi idő után is igényük van arra, hogy a koncert után maradjanak egy bulizni.

„A fesztivál fellépés után azért szoktunk bulizgatni a tömegben. Amikor 40 lett az EFOTT, az egy nagyon emlékezetes buli volt, konkrétan a szigeten, kint keltünk fel. Nagyon sok ilyen élményt tudnék felidézni az elmúlt évekből.”

A fesztiválokon nagyon színes a zenei összetétel, ezért a Hősök is mást játszik, mint egyébként. „Másképp készülünk az ilyen koncertekre, hiszen itt nem feltétlenül csak miattunk jönnek ki a fesztiválra a zenekedvelők, sokféle műfaj megmutatkozik itt. Itt azok az ismertebb dalok vannak, amiket a nagyközönség is szeret és magáénak érez, a pörgősebb zenéinket játsszuk. Két éve nem volt nagyobb fesztivál, úgy hiányzott már ez, mint egy falat kenyér – nekünk és a fesztiválozóknak is” – árulta el a rapper. 

Király Viktor idén először lépett fel önálló koncerten az EFOTT-on. „Két dolog miatt nagyon jó, hogy van most ez a fesztivál: egyrészt ritkán lépek fel ilyen helyeken, eddig akármikor fesztiválon zenéltem, vendég voltam, ez az első önálló koncertem ilyen környezetben. Teljesen más egy fesztiválközönség, mint egy más helyzetben: nem jobb az egyik, mint a másik, de más a hangulat” – részletezte a zenész. Arról is beszélt, hogy bár ő szeret bulizni, a zenekara nem annyira éli a partikat még a fesztiválokon sem.

király viktor

Király Viktor az EFOTT-on (Fotó: Facebook)

„Az én zenekarom a világ »legantirocksztárabb« zenekar, rájuk nem jellemző, hogy a tömeggel buliznak egy-egy fellépés után. Inkább mindenki hazamegy a családhoz, elhagyják a helyszínt, amilyen hamar csak lehet. 1-2 olyan tag van, aki marad és bulizik, én is ilyen vagyok, de ha mindenki elmegy, akkor én is elmegyek. (nevet) Szeretek fesztiválozni, általában a feleségemmel is ki szoktunk látogatni a nagyobb fesztiválokra, de most a gyerek miatt nem tudott jönni. Az előző alkalommal viszont itt voltunk hajnalig és talán jövőre is megtehetjük.”

A Lóci játszik zenekar frontembere sok mindent átértékelt a lezárások alatt, alig várta, hogy végre újra nagy közönség előtt játszhassanak. „A Covid minden zenekart megviselt, de nekünk – ha lehet ilyet mondani – jól jött a pihenő, hiszen jobban tudtunk fókuszálni a negyedik lemezünkre. Átértékeltük ezeket a fellépéseket, akármilyenek is a körülmények, az a lényeg, hogy újra színpadon lehetünk” – mondta az nlc-nek Lóci, aki azt is elárulta, hogy az egész zenekar imád bulizni és bizony gyakran úgy kell kirakni őket a fesztiválokról. 

„Amikor felléptünk az első koncertünkön 2016-ban, már akkor ránk ragadt az »utoljára távozik« jelző, hiszen elsőként érkezünk, viszont elmenni annyira nem akarunk, gyakorlatilag fel kell szólítani minket, hogy hagyjuk el a helyszínt. (nevet) Ez a fesztiválokon sincs másképp, de meg kell mondanom, talán kicsit érik az együttes, néha előfordul, hogy nem üvöltöm ki a hangom, hanem gondolok a következő fellépésre is.”

Lóci arról is beszélt, hogy másképp készülnek a fesztiválfellépésekre a zenei sokszínűség miatt. „Szeretem, hogy a fesztiválokon színes a zenei paletta és a közönség is, így mindenkit meg lehet győzni arról, hogy nem rétegzene a miénk. Ettől függetlenül én a falunapokat is csípem, gyakorlatilag mindegy, hogy egy 74 éves nagyinak, vagy 16 éves tininek zenélünk, a lényeg, hogy ők is és mi is élvezzük a koncertet.”

Az EFOTT vasárnapig tart, a zenei program pedig ide kattintva elérhető.

Elmaradtak a fesztiválok: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top