nlc.hu
Sztárok

Vajna Tímea eljegyzési gyűrűjének értéke

Egy másfél szobás pesti belvárosi lakás árába fájhatott Vajna Tímea eljegyzési gyűrűje

A szakértő szerint legalább 30 millió forint lehetett az ára. Legalább.

Csütörtök este az nlc is hírt adott arról, hogy eljegyezték a Vajna Tímeát, a Blikk pedig utánajárt, és azt írja, hogy mindezt egy közel 30 millió forint értékű gyűrűvel tették. Erről van szó: 

A lap által megkérdezett ékszerszakértő azt mondta, a gyűrű „alsó hangon” legalább 30 millió forintot ér. “Ez valóban egy méretes kő, amely a mostanában divatos fantáziacsiszolással készült, azaz nem a klasszikus kerek gyémánt – mondta szakember. – Amennyiben legalább közepes minőségű gyémánt, akkor ez az ékszer minimum 30 millió forintnyi dollárba került.”

Fotó: Vajna Tímea Instagram

Fotó: Vajna Tímea Instagram

Az ékszerész szerint a hasonló gyűrűk – bár a luxuscikkek egyre szélesebb skálában érhetőek el Magyarországon – nálunk nem kaphatóak, véleménye szerint Zoltán (Tímea jegyese) Los Angeles valamely különleges üzletében vehette az ékszert.

A lap hozzáteszi, hogy az “ár nem lehetett akadály”, hiszen a fiatalember fotókon viselt karórája, a Patek Philippe Nautilus sem egy kommersz kategória, 30 és 50 millió között mozog a modellek ára.

Eljegyzési sztorik: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése