nlc.hu
Sztárok

Zimány Linda az elfoglaltságairól

Zimány Linda: „Az életem nem csak szelfikből áll”

Zimány Linda az utóbbi időben keveset szerepelt a médiában – elárulta, mivel foglalatoskodik mostanság.

Az utóbbi másfél évben alig voltak celebbulik, hiszen a vírushelyzet nem tette lehetővé a rendezvényeket. Az ilyen esteken mindig összefutottunk Zimány Lindával, de az utóbbi időben keveset szerepel a médiában. Múlt héten rendezték meg a Miss Balaton idei összejövetelét, amelyen a modell is részt vett és elárulta, mivel foglalatoskodik mostanában.

Zimány Linda úgy kezdte az interjút, hogy nagyon örül, hogy végre újra meg lehet tartani az ilyen rendezvényeket is, majd elmondta, hogy ki azok, akiknek érdemes jelentkezni a Miss Balatonra. Nem csak kívülről, de belülről is szépek” – mondta, majd elárulta, mit csinál a nyáron.

„Dolgozom sokat, amiről az Instámon nyilván nem hallani, hiszen nem odavaló. Ezen kívül azért az Instagramon is jelen vagyok és láthatják az emberek az életem 0,00001 százalékát. Nem olyan felszínes az életem, amilyennek ott tűnik, hogy szelfikből áll. Nyilván ez egy jó elfoglaltság, főleg a pandémia alatt” – árulta el az ügyvédjelölt. 

zimány linda

Zimány Linda (Fotó: RTL)

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top