nlc.hu
Sztárok
Survivor: Beatrix esett ki

Survivor: Beatrix esett ki – elmondta, mit gondol a többiekről

Beatrix mindössze három napig szerepelt a Survivorben.

Már a Survivor első napjának első versenyénél távozni kényszerült az egyik civil játékos, hiszen eltörött a csuklója, így értelemszerűen nem tudta folytatni a játékot. Nem tudni, ő mennyire illett volna bele a csapatba, de az biztos, hogy a civilek törzsének még össze kell csiszolódni, hiszen rengeteg a konfliktus már a szigetre lépésük óta. Leginkább Zsófit támadják, de Beatrixet is megtalálták, sokak szerint csak púp volt a hátukon – ki is szavazták.

A törzsi tanácson egyértelmű volt, hogy ő megy haza, hiszen míg ő Bíborkára szavazott, addig a többiek egyöntetűen rá. Azt mondja, ez a pár nap egy hónapnak tűnt, valamint biztos abban, hogy a civil életben kijönne a csapattársaival, de ebben a helyzetben nem.

„A csapattársaim konfliktuskezelése egyenlő a nullával. Nem bírják megbeszélni a problémákat, hiába próbáltam segíteni ebben. Azért fakadtam ki, mert előtte nem tudom, hányszor meghallgattam és egyszerűen nem bírtam már tovább. Mindennél többre értékelem a harmóniát és a nyugalmat. Amikor kijöttem a szigetről, már egy nagy teher esett le a szívemről” – mondta a kiesés után Beatrix.

survivor beatrix

Kiesett Beatrix (Fotó: RTL)

Még több Survivor:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top