nlc.hu
Sztárok
A saját édesanyja is kinevette a Sztárban sztár leszek! versenyzőjét

A saját édesanyja is kinevette a Sztárban sztár leszek! versenyzőjét, akinek a lánya ezután magántanuló lenne

Kínos pillanatokat élt át Dénes Zsuzsa családja, amíg a nő jól érezte magát a színpadon.

Szombaton elstartolt a Sztárban sztár leszek!, ami aztán tegnap este folytatódott. Ahogy azt a tehetségkutatóktól megszokhattuk, voltak nagyon emelkedett, megható pillanatok is, ám mélypontok is akadtak  bőven. Az egyik ilyen volt Dénes Zsuzsa előadása, aki Zséda Szeress most! című dalát vitte színpadra – a családja szerint azonban nem kellett volna. 

Egy egész rajongósereg érkezett a nővel, akit az édesanyja, a lánya és a munkatársai kísértek el a válogatóra. A szőke Zsuzsa felvett egy fekete parókát, így vonult ki a színpadra.

A 49 éves nő azzal kezdte, hogy a klipben egyébként pasik táncolnak az énekesnő körül, erre Tóth Gabi megkért pár férfit a közönségből, hogy csatlakozzanak Zsuzsához a produkció erejéig. A Mesterek szerint ez jó húzás volt, hiszen felhúzták a nem túl ígéretes előadást. 

Zsuzsa egyébként egy évvel ezelőtt vált el a férjétől és elmondása szerint azóta „360 fokos fordulatot vett az élete”. Pasizik ezerrel, több társkeresőn is jelen van, állítása szerint egy hét alatt 10 ezren lájkolták és 600 üzenetet kapott, szóval elég jól megy neki az ismerkedés. Azt remélte a produkciótól, hogy még jobban felkelti a férfiak figyelmét és végre megtalálja azt az embert, aki elfogadja úgy, ahogy van.

zsuzsa sztárban sztár leszek

Zsuzsa férfiakat kért a színpadra (Fotó: TV2)

Visszatérve a dalra, ahogy írtuk, nem sikerült annyira jól, a háttérben még az édesanyja és a lánya is nevetett rajta. „Hamis voltál, mint az ágyú, alig bírtak hallgatni” – hangzott el Zsuzsa édesanyjától, a lánya pedig csak annyit mondott, hogy ha meglátják ezt az osztálytársai, inkább magántanuló lesz.

Még több sztárhír:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top