Dűne, Utolsó éjszaka a Sohóban, Gyilkos Halloween, A kutya karmai közt, Spencer, The Lost Daughter, Official Competition, The Card Counter… A 78. Velencei Filmfesztivál programja tele volt nagy sztárok tömkelegét felvonultató alkotásokkal, és a szervezők legnagyobb örömére nemcsak a filmeket kapták meg, hanem a sztárok is elkísérték a munkáikat. Aki csak a fesztiválról készült vörös szőnyeges képeket nézegette, könnyen hihette azt, hogy idén a Lido ismét olyan volt, mint a járvány előtt, hiszen maszk nélküli csodaszép emberek csodaszép ruhákban pózoltak bevonulás közben. Csakhogy a helyszínen, közelről mindez már nagyon másképp festett. 2019-ben a fesztivál dísztermének számító Sala Grande előtt még bárki – aki elég kitartó volt – megcsodálhatta a sztárok bevonulását,
Idén azonban erre nem sok esély nyílt. A szervezők a delta variáns terjedése miatt ugyanis egy magas falat építettek a vörös szőnyeg köré, így a rajongóknak alig pár méternyi hely jutott bámészkodásra, ahol a sztárok az autóból kiszállva még nem értek a falhoz, de arra, hogy a sztár odalépjen hozzájuk egy közös kép erejéig, nem volt sok esélyük.
Kicsit szerencsésebbek voltak azok, akik a fesztivál akkreditált vendégeiként érkeztek: számukra volt egy használhatóbb méretű terület odabent, ahonnan a vörös szőnyeg sztárjait csodálhatták. A legjobb taktikát egy hazai kolleginám mutatta be: a sajtószobában ülve a tévéképernyőn át élő közvetítésben nézte a sztárok érkezését, és ha azt látta, hogy épp egy általa imádott filmcsillag érkezik, rohamtempóban pattant fel a helyéről és rohant le a Casino épületében, hogy megcsodálhassa Benedict Cumberbatchet vagy Oscar Isaac-et egy kicsit közelebbről. Nem volt nagy távolság, rohanva két-három perc alatt oda tudott érni.
Benedict Cumberbatch (Fotó: Starpix/APA-PictureDesk)
Sztárok maszkban
Az első sztártalálkámra nem kellett sokat várni. A Bécs-Velence repülőjárat első osztályán a maszk ellenére rögtön kiszúrtam Palvin Barbit. Az első filmemre, a Promisesre pedig rögtön bevonult a terembe két francia filmcsillag, Isabelle Huppert és Reda Kateb. A nagy tapsvihar közepette elő is készítettem a telefonom fényképezőjét, hogy aztán csalódottan tegyem vissza rögtön a zsebembe: Huppert és Kateb ugyanis FFP2 maszkot viselve érkeztek, és ugyan azért így is fel lehetett ismerni őket, nincs annál kiábrándítóbb, mint maszkos embereket fényképezni. Ráadásul, mint kiderült, a film végére nem maradtak ott, amikor felgyúltak a fények a hatalmas Darsena teremben és a nézők tapsolni kezdtek, a sztárok széke már üresen állt. Azt csak később tudtam meg, hogy Hupperték bevonuláskor igazából levehették volna a maszkot, csak ők mégse tettek így, később azonban láttam pár díszbemutatót, ahol a színészek és a rendező már maszk nélkül érkezett a terembe.
Rejlik abban némi kockázat, hogy egy filmsztárt beeresztenek egy csomó vadidegen ember közé. Hiába vannak beoltva, ha akár csak tünetmentesen is elkapják a vírust, akkor két hétre kiesnek a munkából, így ha éppen forgatnak egy filmet vagy egy sorozatot, miattuk le kell állítani a forgatást, ami óriási költséggel jár. Ennek köszönhetően a stúdiók igyekeztek minimalizálni a kockázatot. Ebben a legtovább a legtöbb sztárt felvonulató Dűne forgalmazója, a Warner Bros ment. Bár a helyszínre érkezett a film szinte minden sztárja, Zendaya, Timothée Chalamet, Oscar Isaac, Josh Brolin, Javier Bardem és Dave Bautista is, a vörös szőnyeges szereplés és egy gyors sajtótájékoztató után szépen visszarendelték őket a biztonságot adó, a fesztiváltól távolabb eső hoteljükbe, és a Velencében tartózkodó újságíróknak csak Zoomon keresztül álltak a rendelkezésére, már akik egyáltalán részesülhettek abban a kegyben, hogy online szóba álljanak velük. Akik mégis hajlandóak voltak személyesen interjúkat adni, azoknál figyeltek rá, hogy lehetőleg külső helyszínen, szabad levegőn folytassák le a beszélgetéseiket. Így esett meg, hogy Antonio Banderasszal például egy tengerparti kávézó tetőteraszán, míg Tim Roth-tal egy velencei villa kertjében beszélgethettem. Idén elmaradtak az ilyenkor szokásos kézfogások, arra pedig különösen figyeltek, hogy senki ne menjen oda a sztárhoz szelfit lőni.
Véletlen összefutások, határozott kidobók
A szigorúbb szabályok miatt a sztárok a legtöbb idejüket nem is a velencei strandolók kedvenc szigetén, a fesztiválközpont Lidón, hanem a külön szigeten található Cipriani luxushotelben töltötték, így idén kimondottan nehéz volt csak úgy véletlenül összefutni velük sétálgatás közben. Nekem is csak egyetlen alkalommal volt szerencsém: amikor a Campari teraszra sétáltam fel egy interjú miatt, a másik oldalra pillantva egy teljesen kiürített étteremre lettem figyelmes, melynek csak egyetlen asztalánál ültek vendégek, ők viszont elég sokan voltak. Azonnal felismertem az asztal közepén épp beszédet mondó alakot, az Élősködők című Oscar-díjas dél-koreai film rendezőjét, Bong Joon Ho-t, és a balján helyet foglaló friss Oscar-díjas Chloé Zhao-t, amiből rögtön leesett, hogy épp a délelőtti vetítések után az ebédszünetét élvező zsűribe futottam bele. Azonnal elindultam, hogy egy kicsit közelebbről csodáljam meg őket, hiszen ott volt még köztük a nagyszerű színésznő, Cynthia Erivo (A kívülálló), és a csodás francia díva, Virginie Efira (Benedetta) is, de ahogy megtettem pár lépést az irányukba, gyorsan felfigyeltem a felém igyekvő biztonsági emberre. Úgy tettem, mint aki véletlenül rossz irányba indult, és megfordulva elindultam a hozzám hasonló halandóknak szánt zóna felé, megúszva ezzel, hogy szégyenszemre kidobjanak valahonnan.
A fesztiváligazgató Alberto Barbera és a zsűri: Bong Joon Ho, Saverio Costanzo, Virginie Efira, Cynthia Erivo, Sarah Gadon, Alexander Nanau és Chloé Zhao a 78. Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Alessandra Benedetti – Corbis/Corbis via Getty Images)
Ezt az esetet ugyan még megúsztam, de nem mindig volt szerencsém. A magyar film, az Eltörölni Frankot tengerparti koktélpartijára beesve például nem tudtam, hogy ugyanazon a helyszínen, ezzel párhuzamosan egy másik film partija is zajlik, én pedig rossz pulthoz tévedtem oda. Már kezemben volt egy kikért Prosecco és két mozzarella-golyó, amikor egy határozott, olasz nő megkérdezte a nevem, majd közölte, hogy nem vagyok a listán, és olyan határozottsággal emelte ki a kezemből a Proseccót és mutatott kifelé, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Pedig itt még csak nem is voltak igazi sztárok, csak ingyen Prosecco.
A kaotikus jegyfoglalás
Velence idén még érezhetően nem pörgött a csúcson, és a tömeg javát egyértelműen a hazai közönség alkotta. A fesztiváligazgató, Alberto Barbera szerint míg a csúcsnak számító 2019-ben 12 500 akkreditált vendégük volt, addig a tavalyi Covid-évben csupán 6000. Idén már sokkal közelebb kerültek a normalitáshoz azzal, hogy 10 300 hivatalos vendéget regisztráltak. Ennyi vendég kiszolgálásához normál körülmények között bőven elég a fesztivál infrastruktúrája, csakhogy az olasz járványügyi szabályozások szerint a mozikban csak minden második székre szabadott nézőket ültetni, ami alaposan megnyirbálta a termek befogadóképességét. Gondoljunk csak bele, a fesztivál legnagyobb termének számító, nagyjából 1600 fő befogadására alkalmas Darsena terembe így csupán 800 főt tudtak beengedni, és a Covid miatt a sorban állást is betiltották, csak és kizárólag előre, online váltott, a kontaktkutatás miatt szigorúan helyre szóló, igazolványhoz kötött jeggyel lehetett bejutni a termekbe.
Az online jegyfoglalás pedig maga volt a rémálom. Jegyet ugyanis a vetítés időpontja előtt 72/74 órával lehetett kezdeni foglalni, így az embernek folyton három napra előre kellett gondolkodnia, és gyors reakcióra volt szükség, ugyanis a sztárolt filmekre sokszor öt-hat perc alatt elkelt az összes jegy. Bizarr módon így sokszor egy filmen ülve, a sötét moziteremben kellett bonyolítani a foglalást vetítés közben, ami pedig azzal a kockázattal járt, hogy az embert kivezetik a teremből, ugyanis a biztonságiak egyáltalán nem tolerálták a film közben elővett okostelefonokat. Az áthidaló megoldás az volt, hogy az ember a foglalás időpontjakor kirohant vécére, ott megcsinálta a foglalást, majd visszajött, de egyrészt így ki kellett hagynia valamennyit a filmből, másrészt elég zavaró volt az a jövés-menés, amit ez az egész hercehurca okozott. A jegyfoglaló rendszert annyira utálta mindenki, hogy amikor megláttam a fesztiválon egy régi sajtós ismerősömet Press Office igazolvánnyal a nyakában, és megkérdeztem, hogy idén a fesztiválnak dolgozik-e, azonnal szabadkozni kezdett, hogy nem, semmi köze a jegyrendszerhez, ne őt utáljam ezért. Pedig igazából nem is ezzel kapcsolatban akartam kérdezni tőle.
A legnagyobbak
A sztárokat ugyan kissé elrejtették, de az olaszokat ez nem igazán zavarta meg a rajongásban. A csúcsnapnak számító pénteken, a Dűne világpremierjének napján a Lido megtelt fiatalokkal, akik egyértelműen Timothée Chalamet és Zendaya miatt érkeztek a fesztiválra. Az érkezésükkor akkora sikoltozás tört ki, hogy azt még jó száz méterrel arrébb is hallani lehetett, pedig a hangszórókból szóló olasz diszkóslágerek mindent megtettek azért, hogy az ilyesféle zajokat kiszűrjék nekünk. Ehhez hasonló reakciót talán még A vezércsel ifjú sztárja, Anya Taylor-Joy érkezése tudott kiváltani a rajongókból, de a klasszikus, glamúros sztárpillanatot nem a fiataloknak, hanem két középkorú színésznek köszönhetjük.
Az idén három produkciót (The Card Counter, Dűne, Jelenetek egy házasságból) is elkísérő Oscar Isaac az HBO sorozata kapcsán a sorozatbéli partnerével, Jessica Chastainnel állt a vörös szőnyegre, és olyan érzéki, túlfűtött és glamúros fotósorozatot köszönhetünk nekik, amiről aztán két napon át beszélt a világ. Jelentem: Oscar és Jessica évtizedes jó barátok, a párjaik is jelen voltak Velencében, ez csak egy megjátszott műsor volt a fotósok kedvéért, nem kell ennél többet gondolni mögé. Műsornak viszont kétségtelenül elsőrangú volt. Ahogy elsőrangú volt maga a fesztivál is, rengeteg egészen kiváló filmmel, forró divatpillanatokkal (lásd például Kristen Stewart sajtótájékoztatóra felvett ruháját), rengeteg filmcsillaggal. Ha jövőre a Covidot kivonhatjuk a képletből, és nem kell lefelezni a termekben a székek számát, akkor Velence ismét egy nagyon gördülékeny és élhető fesztivál lesz.
