30 éves Andrei Mangra, aki nem rest habzsolni az életet

Bors Hanna | 2021. Szeptember 18.
Andrei Mangra tavaly robbant be a köztudatba, amikor a Dancing with the Stars-ban Gabriela Spanic oldalán lépett táncparkettre.

A 30 éves Andrei Mangra nagyváradi származású versenytáncos, aki a román bajnoki címek mellett olyan eredményekkel büszkélkedhet, mint az Európa bajnoki második helyezés, világbajnokság profi latin showdance 4. és 6. hely.

Ő volt a Dancing with the Stars első évadában Gabriela Spanic párja, akivel közelebbi kapcsolatba is került, sőt, még Mexikóba is elutazott vele a műsor után. 

Andrei 3 évvel ezelőtt, rövid hajjal:

„Úgy látszik, hogy nem tudunk elszakadni egymástól, együtt fogunk maradni. (…) Ez úgy történt, hogy megbeszéltük szerdán, az utolsó show előtt, és eldöntöttem, hogy jó, megyek veled. És itt vagyok! Most már majdnem két hete, vakációzunk, napozunk, ahogy látszik” – mondta korábban Mangra, aki végül visszatért, és a DWTS második évadában Tóth Andi párjaként csillogtatja meg ismét tudását.

(Fotó: Sajtószoba)

Andrei Tóth Andival is megtalálta a közös hangot, aki így nyilatkozott a versenytáncosról:

„Tudunk szórakozni, tudunk hülyéskedni a próbákon, de emellett pont ugyanúgy komolyan is vesszük” – magyarázta az énekesnő, aki a beszélgetés egy pontján azt is elárulta, sokkal több van köztük, mint munkakapcsolat. „Ez már barátság, én már nyertem azzal, hogy Andreit megismertem.”

 

A Dancing with the Stars első évada kapcsán: 

(Nyitókép: Sajtószoba)

Exit mobile version