Járai Máté: „Nem volt senki, akivel őszintén beszélgethettem volna az érzéseimről”

Jól tudom, hogy nem szereted a celeb jelzőt?

A celeb szónak nálunk van egy pejoratív mellékzöngéje. Az eredeti értelmében persze ez egy teljesen normális szó, hiszen azt jelenti, hogy példát mutató, vagy valamiben elöl járó. Magyarországon a celeb szó hallatán azonban inkább egy rohadt sokat kereső, önmagát mutogató, semmihez sem értő ember szokott eszünkbe jutni. Ha meghallod a szót, hogy celebvilág, egy kicsit mindig kiráz tőle a hideg, nem? Ugyanakkor nehéz eldönteni, hogy ki számít hírességnek. Kinek ki a híres. Celeb az, aki sokat van az újságokban, gondolják sokan, de akkor ezzel az erővel Meryl Streep celeb? Persze annak örülök, hogy az RTL szerint én már vagyok annyira ismert, hogy a híres emberek csapatába be lehet tenni. De ez nem ugyanaz, mint a celeb. A celeb szó legyen a legszörnyűbb, amit az életemben rám sütnek.

Az RTL Klub eredetileg már tavaly tervezte elindítani a Survivort, csakhogy közbeszólt a pandémia. Ha tavaly indul el, te már akkor is szerepeltél volna a műsorban?

Nem, én idén kerültem be. Néhány személy esetében csere volt a tavaly kiválogatott gárdában. Ennek sok oka lehetett: idén nem értek rá, találtak mást, vagy találtak jobbat.

Járai Máté (Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

Ilyenkor felmerül az emberben, hogy miért pont rá gondoltak, vagy csak örül a lehetőségnek és nem kérdez semmit?

Természetesen megkérdeztem Nyári Gábort, a Survivor kreatív producerét, aki a Nyerő Páros kreatív producere is volt, amiben a feleségemmel versenyeztünk. Azt gondolom, jó ötletnek tartotta, hogy én, akitől egy ilyen jellegű kihívás igencsak távol áll, elmenjek és kipróbáljam magam. Adott némi gondolkodási időt, nem kellett rögtön igent mondanom. Amikor kijöttem az épületből, elmondtam a feleségemnek, hogy miről van szó, és az ő reakciója nagyon sokat nyomott a latban, amikor eldöntöttem, hogy vállalom.

Hogyan reagált?

Elképedt attól, hogy ilyen lehetőséget kaptam, és azt mondta, hogy ő gondolkodás nélkül rohanna. Azt mondta, hogy annyira szívesen részt venne egy ilyen kalandban, hogy iszonyatosan irigyel engem. Ez engem is lelkessé tett. Aztán elkezdtem visszanézni évadokat nemcsak a magyar, hanem az amerikai szériából is, és már egyre inkább úgy gondoltam, hogy nem vagyok normális, hogy ezt elvállalom. Megijedtem a feladattól, ugyanakkor az is ott motoszkált a fejemben, hogy 2021-ben talán nem lenne a legokosabb dolog nemet mondani egy ilyen lehetőségre. A tavalyi év és az idei esztendő első fele az előadóművészeknek katasztrofális volt, gyakorlatilag másfél éven át nem működtek a színházak, én pedig a Nyerő Páros előtt kizárólag színpadi színész voltam, alig néhány filmes munkám volt. Ennek fényében isteni lehetőségként tekintettem a Survivorre, igent akartam mondani rá.

Mennyivel előtte közölték veled, hogy mehetsz Dominikára?

Hónapokkal korábban. Ez azért komoly fizikai felkészülést igényel. Engem alapvetően a színpad tart karban, sok olyan darabban szerepelek, melyekben fontos szerep jut a mozgásnak, de ennek másfél éve már híján voltam, ezért valahogy formába kellett lendülnöm, amihez idő kell. Dolgoznom kellett az állóképességemen, és hiába voltak rá hónapjaim, úgy érzem, nem tudtam kihozni magamból a maximumot.

A csapattársaim többségének kilétét sikerült az utolsó pillanatig titokban tartani előttem (Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

A csatorna elvárta, hogy a játékosok felkészüljenek fizikailag erre a kihívásra vagy csak te vártad el magadtól?

Úgy hiszem, mindenkinek a saját érdeke, hogy egy komoly fizikai és lelki megterhelést jelentő játékra felkészüljön. Világéletemben jó futó voltam, és ha elkezdek futni, akkor viszonylag rövid időn belül újra formába lendülök, emiatt elkezdtem róni a minél nagyobb köröket, emellett jártam még úszni, ahol volt egy úszásoktatóm is, és találtam valakit, aki személyi edzőként vállalta a felkészítésemet. Kicsit össze kellett kapni magam. Azonban azt hozzá kell tenni, hogy fizikailag ugyan lehetséges a felkészülés, mentálisan mégis olyan kihívások érik az embert, amire már nem igazán lehet felkészülni.

Azt mikor tudtad meg, hogy kik lesznek a csapattársaid?

Csak a helyszínen. Nagyon vigyáztak rá, hogy elkülönítsenek bennünket, nem is egy repülővel mentünk. A pletyka persze működött, de a csapattársaim többségének kilétét sikerült az utolsó pillanatig titokban tartani előttem. Mindenki mellé adtak egy kísérőt, afféle személyi asszisztenst, akivel kiutazott, és aki figyelt arra, hogy sehol se találkozzunk.

A többiek is előre edzettek a feladatra, vagy te ezzel a döntéseddel kisebbségbe szorultál?

Azt gondolom, hogy mindenkinek volt erre igénye, bár a civilekkel kevesebbet beszélgettem erről. A celebtársaim között volt, aki fogyni próbált előtte, hogy jobban nézzen ki a tengerparton, más meg az állóképességére gyúrt… A lényeg, hogy mindenki próbálta olyan állapotba hozni magát, hogy helyt tudjon állni egy ilyen fizikai kihívást jelentő versenyben.

Fizikailag ugyan lehetséges a felkészülés, mentálisan mégis olyan kihívások érik az embert, amire már nem igazán lehet felkészülni (Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

Kírán kívül elmondhattad bárkinek indulás előtt, hogy mész a Survivorbe?

Nem, ez szigorúan titkos volt. Még a szüleimnek se mondtam el.

Hogy lehet azt megoldani, hogy az ember csak úgy lelépjen a földgömbről sok hétre, és előtte ne egyeztessen senkivel?

Úgy, hogy az RTL döntése az volt, hogy az elutazásunk után néhány nappal bejelentette a résztvevők névsorát. Emellett egy előre bekészített, jól irányzott poszt a közösségi médiában sokat segített, hogy az emberek időben értesüljenek róla. Persze a Reggeliből nem tűnhettem el szó nélkül, de ott a vezetőségen belül megbeszélték a dolgot, hiszen ez egy csatornán belüli történet.

Gondolom, ez sokat segített abban, hogy ne legyen túl sok nem fogadott hívás a telefonodon…

Azért így is akadtak páran, akik nem értesültek róla, és sokan kerestek. Ráadásul kint értesültem Törőcsik nagyanyám haláláról. Amikor hosszú idő után újra kezembe kaphattam a telefonomat, órákon keresztül olvasgattam a részvétnyilvánító üzeneteket. Hihetetlenül jól esett, hogy ilyen sokan gondoltak rám, de azért a többség tudta, hogy én épp Dominikán vagyok.

A játék elejétől az ember kieséséig szigorúan tilos a telefonodhoz nyúlni?

Nem is lehet nálunk telefon. Erre nagyon figyeltek, ahogy arra is, hogy egymás között se beszéljünk olyan dolgokról, aminek semmi köze a produkcióhoz. Fontos volt, hogy nagyon a játékban éljünk, ez határozza meg a napjainkat. Elég gyorsan elveszítettük a kapcsolatunkat a külvilággal. Számomra ez okozta a legtöbb problémát. Nem tudtam, hogy fogom bírni szerencsés esetben hosszú hetekig, hogy nem tudok a feleségemmel beszélni, aki nekem sok szempontból támaszom, segítőm. Ő nemcsak a feleségem, hanem a társam, a legjobb barátom és a szerelmem. Nagyon sok posztot betölt az életemben, és hirtelen mindegyiktől meg kellett válnom. Nemcsak ő hiányzott nagyon, hanem az otthonom és az egész életem. Kint néhány nap alatt kellett ráeszmélnem, hogy nem abban a közegben fogom élni az életemet, amit odahaza megszoktam. Rájöttem, hogy ez most nagyon más lesz, és ugyan hosszú távon lehet, hogy a javamra fog válni, de a jelenben rengeteg szenvedés okozója lesz.

Bármennyire is a csapat része vagyok, egy kicsit mindig kívülálló maradok (Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

Amúgy az életben hogyan állsz helyt, amikor hirtelen egy teljesen új közegbe kerülsz? Könnyen alkalmazkodsz? Gondolom, bizonyos szempontból a Nyerő Páros is ilyen helyzet volt.

Ilyen szempontból a Nyerő Páros jó iskola volt a Survivorhöz. Persze az ehhez képest egy Disney-kastély volt, hiszen a házban tejjel-mézzel folyó kánaánt kaptunk napi háromszori étkezéssel, ott nem kellett nélkülöznünk. Az étkezéssel kapcsolatban elég szigorú tudok lenni magamhoz, fogytam már le szerepekért korábban, sőt gyúrtam is ki magam, szóval azt reméltem, hogy az éhezés nem fog akkora gondot jelenteni. Az alkalmazkodásban a nagy próbatételem az volt az életben, amikor színházat váltottam, és ez eddig kétszer fordult elő velem. Öt év után jöttem el a Győri Nemzeti Színházba, egy olyan csapatba, ahol senkit sem ismertem, most pedig elszerződtem Kecskemétre, épp oda tartok az autóval. Ott szintén egy új csapat vár rám. Valahogy felnőttként sem ússza meg az ember, amit az óvodában és az iskolában kellett csinálnia, hogy „Akkor most szépen mutatkozz be a többieknek és barátkozzatok össze”.

Könnyen megtalálod a közös hangot az emberekkel?

Igen, de valahogy mindig jellemző volt rám, hogy bármennyire is a csapat része vagyok, egy kicsit mindig kívülálló maradok. A játék előremenetelében is féltem attól, hogy nem találom meg úgy a hangot a többiekkel, hogy ők engem befogadjanak. Voltak kételyeim azzal kapcsolatban, mennyire vagyok ebbe a műsorba való, mert egy ilyen környezetben talpraesettnek kell lenni, és nem ajánlatos kimutatni a gyengeségeinket, mert attól rögtön sebezhetővé válunk. Ez az életben is nehéz kérdés számomra, és itt is az volt. Könnyen beilleszkedek egy olyan közegbe, ami hozzám közel áll, és nehezebben egy olyanba, ami annyira nem.

Ismertél valakit a Survivor csapatból korábbról?

Leginkább csak látásból. Senkivel sem voltam közelebbi kapcsolatban. Az jó volt, hogy mindenki valamennyire a média világából jött a csapatomban, ezért volt arról némi sejtésünk, milyen lehet részt venni egy ilyen műsorban. Persze a Survivor még a rutinos reality-szereplőknek is okozott meglepetéseket. Itt sokszor olyan embertelenek a körülmények, hogy arra nem lehet felkészülni. Bármennyire is igyekeztem, azt azért nem tettem meg, hogy esőben kiálljak mezítláb a ház elé és órákig ázzak ott. Pedig ilyen helyzet is volt, és nyilván fontos, hogy több órányi csuromvizesség után az ember hogy reagál, hogyan érzi magát. Az egyik legnagyobb kegyetlensége ennek a játéknak egyébként az időjárás. Elképesztően ki voltunk téve a hatásainak a szigeten. Ha süt a nap, szénné égsz, ha fúj a szél, akkor nem szárad meg a ruhád, vagy nem úgy, ha pedig esik az eső, akkor aludni se tudsz, sőt tüzet gyújtani sem.

Fotó: Sajtóklub/RTL Klub

Volt valamilyen előzetes terved azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet kívánsz ebben a csapatban, ebben a műsorban betölteni?

Csak abban voltam biztos, hogy nem akarok a csapat Woody Allenje lenni, aki csak ügyetlenül esik-kel és nagyon vígjátéki figura. Annak ellenére sem akartam ezt a szerepkört, hogy az életben nagyon sok mindent humorral tudok átvészelni. Az önirónia, az irónia és a humor nagyon nehéz időszakokon is átsegített. Persze itt is segítségemre volt, hogy előbb nevettem ki saját magamat, mint ahogy ezt más megtehette volna. Hajlamos vagyok rátenni egy lapáttal a bénaságomra, és féltem, hogy ez esetleg a játék rovására megy. Nem akartam az a játékos lenni, aki huszonötödjére se tudja bedobni a labdát a célba, és az se, aki fennakad mászáskor, és másoknak kell őt lehozni. Az volt jó a celeb csapatban, hogy mindenki tudta, mi az erőssége és mi a gyengesége, és a taktikai megbeszélésekkor az emberek jó szerepet vállaltak magukra. Rólam például lehetett tudni, hogy jól beszélek, és ha be kellett mutatni a csapatunkat vagy ismertetni egy játékot, akkor nem volt kérdés, hogy ezt én csinálom. Ha meg mondjuk fizikai feladatról volt szó, akkor Bálint vagy Zsolti ment előre. Igyekeztünk, hogy mindenkiből a legjobbat hozzuk ki a csapat szempontjából.

Miután megérkeztél Dominikára, hány napod volt akklimatizálódni a játék kezdete előtt?

Olyan négy-öt nap. Ez pont elég volt arra, hogy megszokjuk az időeltolódást. Külön szállodákban voltunk elhelyezve, gyakorlatilag ki se jöttünk a szobánkból, még az ételt is oda kaptuk. Ott már abból a szempontból hangolódtunk, hogy amikor leszálltunk a gépről, onnan még mindenki hazaszólhatott, hogy rendben megérkezett, de a szállodából már nem szabadott kommunikálni a külvilággal, elvették az összes olyan kütyünket, amivel ez lehetséges lett volna. A Survivorben töltött idő egy nagy fekete lyuk volt számunkra, ugyanis a világ történéseiről se tudtunk semmit, utólag kellett felvennünk a fonalat.

Egyáltalán nem hagyhattad el a hotelszobádat?

Nem mászkálhattam, egy nagyon szigorú Covid-buborékban voltunk. Nagyon nagy vállalás volt a pandémia közepette megrendezni a Survivort, és emiatt fontos volt, hogy ne érintkezhessünk olyan emberrel, aki nem a stáb tagja. A stábtagok is szigorúan olyan buszokkal közlekedtek a forgatás helyszínére, ahonnan nem szálltak le, gyakorlatilag a forgatás és a szállodájuk között teltek a napjaik. Állandó volt a tesztelés, nehogy valaki megbetegedjen. Dominikából a szigetünket, a játékok helyszínét láttam, meg azt az utat, ami a szálloda és ezen helyszínek között volt, de még a buszunk is sötétített üvegű volt, keveset láttunk ki belőle, mert nem szerették volna, hogy előre láthassuk a játékok helyszínét.

Az ember mikor fogja fel, hogy mostantól ez a sziget jelenti az életét?

Odaérni és ott állni a társakkal egészen szürreális élmény volt. Emlékszem, amikor első éjszaka álomra hajtottam a fejem, biztos voltam abban, hogy reggel majd az otthoni ágyamban kelek fel, és ez az egész csak egy álom volt. A helyszínen megélni ezt nagyon más, mint a tévéképernyőn nézni. A nézők csak egy sűrített masszát kapnak abból, amit mi ott átélünk. Ez egy nagyon intenzív időszak volt, mert meg kellett küzdeni egy csomó olyan dologgal, ami egyáltalán nem látványos, például az éhezéssel. Iszonyatosan keveset ettünk.

Járai Máté a Survivorben (Fotó: Sajtóklub/RTL Klub)

Mi okozta számodra a műsorban a legnagyobb nehézséget?

Az, hogy nem volt senki, akivel őszintén beszélgethettem volna az érzéseimről. Persze találtam alkalmi szövetségeseket, vagy olyan embereket, akikkel meg lehet beszélni az aktuális problémákat, de senki sem volt, akivel beszélhettem volna arról, hogy egyébként hogy van a nagyi vagy mit ettél tegnap. Ez hiányzott. Bizonyos szempontból ez rosszabb volt, minthogy nem volt dezodorom, nem tudtam zuhanyozni, vagy az, hogy teli voltam sebhelyekkel és csípésekkel. Jól esett volna néha egy kicsit kiszakadni ebből a spirálból. Végig szem előtt kellett tartanom, hogy a Survivor csak egy ideig csapatjáték, később mindenki egyénileg küzd, ezért nem nyílhattam meg teljesen mások előtt. Nem akartam, hogy később ellenem fordíthassák a gyengeségeimet. Fontos volt számomra, hogy új emberként mehessek haza a játékból, és megveregethessem a saját vállamat, hogy változtam valamiben.

Ez végül sikerült? Más ember lettél a játék hatására?

Azt hiszem, hogy igen. Nagyon megváltozott a világhoz való hozzáállásom. Már láttam, milyen az, amikor elveszik tőlem mindazt, ami magától értetődőnek tűnik, és milyen, amikor később visszakapom azt. Ez olyan, mint amikor elveszíted a lakáskulcsodat, nem tudsz hazajutni, és már végigmegy az agyadon az összes lehetőség, hogy hogyan cseréltess zárat, amikor egyszer csak mégis megtalálod. Olyankor hihetetlenül tudsz örülni neki. Ilyesmit éreztem akkor, amikor végül visszakaptam a régi életemet. A műsorban hetekig azt érzed, hogy neked se anyád, se apád, se szeretőd, se hazád, ott vagy magadban a koszos körmeiddel és a büdös száddal, aztán egyszer csak vége a játéknak és visszakapsz mindent. Ez óriási érzés. Sokkal jobban tudom értékelni az életemet a Survivor óta. Igyekszem a problémákat nem annyira mélyen megélni, próbálom őket kicsit könnyebben venni. Úgy vagyok velük, hogy jó, ezeket meg kell oldani, de nem kell kétségbe esni: hiszen a Survivorben éltem én már hetekig úgy, hogy alig ettem, a földön aludtam és az ötvenfokos homokban kúsztam-másztam. Ez semmiség ahhoz képest.

Mit szóltál ahhoz, amikor a csapattársaid a műsorban téged tartottak a legmegbízhatatlanabbnak? Mit gondolsz erről a mai fejeddel visszagondolva?

A Survivor egy olyan játék, ami menet közben a nézőket és a játékosokat is véleménynyilvánításra sarkallja. Erről vagy arról megvan a véleménye mindenkinek az adott pillanatban, de ez a végkimenetelig még nagyon sokat változhat. Gyanúm szerint az, hogy engem megbízhatatlannak tartottak, a taktikusságommal függhet össze. Bár sok minden elhangzott rólam a szigeten a játékostársaimtól és a tévénézők körében is velem kapcsolatban, azt soha senki nem mondta rólam, hogy ne játszanám okosan ezt a játékot vagy ne látnám át a dolgokat. Bizonyos szempontból nekem is frusztráló, ha látom valakin, hogy nagyon hamar átlátja a helyzeteket, hiszen az mindig lépéselőnyben van, így meg tudom érteni, ha valakiknél a taktikus játékommal rossz pontot szereztem. Szerintem az, hogy ők nem bíznak bennem, arra vonatkozott, hogy én elég jól átlátom a dolgokat. Amikor ez kiderült, akkor nagyon bántott, de mint látjuk, adásról adásra rengeteget változik a játék. Ma ezt gondoljuk valakiről, holnap pedig már azt. A Survivor lényege pont ez a kiszámíthatatlanság. Sosem tudhatjuk, hogy kinek mi lesz a következő lépése, és az milyen hatással lesz a csapatra, valamint a játékra. Én pontosan tudtam, hol helyezkednék el a celebek csapatában, ha kiszavazásra kerül sor. Mindannyian nyerni mentünk oda, így szerintem a Survivorben a taktika és a szövetségesek keresése a játék természetes része.

Gáspár Evelinnel eleinte úgy tűnt, hogy jó a viszonyod, ám később ez alaposan megromlott. Ezt hogyan élted meg?

Nagyon boldog voltam, amikor Evelin nyitott felém. Ő egy nehezen megnyíló típus, és minket a baleset nagyon összehozott. Kórházba kerültünk és megijedtünk attól, hogy fel kell adnunk a játékot, ez a közös rémület pedig közelebb hozott minket. Azt hiszem, sok mindenben hasonlítunk: mindkettőnkben van egy erős megfelelési kényszer, és nagyon sok kritika ér minket mindenféle dolgok miatt, megosztó személyiségek vagyunk… Ugyanakkor azt is gondolom, hogy Evelin bizalmát nagyon-nagyon könnyű elveszíteni, mert ő sok esetben tévesen méri fel a dolgokat. Például az, hogy én egy újonnan érkező játékos felé nyitok, még nem jelenti azt, hogy én elárulnám azokat az embereket, akik nekem szövetségeseim. Amikor volt lehetőségem a műsorban magammal vinni valakit, akivel nemcsak a pizzát, hanem egy titkot is megoszthattam, én őt vittem. Én elárultam neki egy titkot, amit ő utána továbbadott, mert megijedt attól, hogy jóban vagyok az újonnan érkezővel. És mégis engem tartottak megbízhatatlannak. Ezt a konfliktust egy kicsit rossz volt visszanézni. Kírával nézem az adásokat, ő kívülállóként figyeli ezt a játékot, és nagyon örülök annak, hogy eddig a pontig kristálytisztán érti a lépéseimet, és egyetért azzal, ahogyan én ezt a játékot játszottam. Persze nyilván mi ketten nagyon hasonlóan gondolkodunk a világról, de ettől ő még számomra egy nagyon hasznos külső szem, aki tökéletesen átlátja ezt a játékot.

Visszanézve a játékot a tévében, mást gondolsz a történésekről, magadról és a társaidról, mint ahogyan a helyszínen gondoltad?

Benne lenni nagyon más volt. Jóllakottan a tévé előtt ülve én is sokkal higgadtabb vagyok, mint éhezve és kialvatlanul, vagyis egy-egy helyzetben talán lehetett volna jobban is dönteni. Olyan döntéssel azonban még nem találkoztam a műsorban, amit igazán megbántam volna. Mindig kiálltam a véleményem mellett, soha nem sumákoltam és amit tettem, annak mindig tudtam és megmagyaráztam az okát. Alexszel az összes konfliktust felvállaltam, soha nem a háta mögött mondtam meg, hanem mindig a szemébe, és én ezt fordított esetben is elvárom. Evelinnek az a mondása, hogy ő fenntartja a látszatát annak, hogy mi még szövetségesek vagyunk, de ő már nem bízik bennem, azért fájt nagyon, mert pont ő mondta azt a játék során, hogy mennyire gyűlöli a sumákolást. Nyilván ha vele beszélgetnél erről, neki is lenne egy saját igazsága, de mindenkinek van egy saját igazsága, annak alapján, ahogy látja az eseményeket. 

Velük is beszélgettünk:

• „Nagyon jó móka volt újra Batmant játszani” – interjú Michael Keatonnel
• „Az ilyen pároknak találták ki a házasság intézményét” – Interjú Jessica Chastainnel és Oscar Isaac-kel
• „Mondták nekem, hogy készül majd ötvenkét rész. Pardon? Ötvenkettő?” – Nagy Kuflik interjú Scherer Péterrel és Dániel Andrással