nlc.hu
Sztárok

Baranyi László felépülése a koronavírus után

„Újra kellett tanulnom járni” – Baranyi László még mindig küzd a koronavírus szövődményeivel

A 94 éves Baranyi László az év elején legyőzte a koronavírust, de még mindig nem nyerte vissza az erejét.
Baranyi László

Idén januárban kapta el a koronavírust Baranyi László, aki a Família Kft. közkedvelt nagypapáját alakította. A 94 éves színész tizenhat napot töltött kórházban, legyőzte a betegséget, ám az erejét a mai napig nem nyerte vissza.

Rengeteget fogytam, tizenkét kilót öt nap alatt. Pergamenszerű lett a bőröm, szinte teljesen elfogyott alóla a hús. A súlyomat már sikerült visszaszednem, de az erőm nem tért vissza, pedig világéletemben sportoltam

– mondta a Blikknek a színész.

Baranyi László úgy érzi, teljesen elhagyta az ereje, eleinte egy háromkilós súlyzót sem tudott felemelni, és újra kellett tanulnia járni, mert elvesztette az egyensúlyérzékét, ami nehezen jött vissza. De kitartóan dolgozik azon, hogy talpra álljon, és igyekszik legalább a karjába visszahozni az erőt, ezért rendszeresen súlyzózik.

(Kiemelt kép: Smagpictures)

A színészeket sem kíméli a koronavírus:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top