nlc.hu
Sztárok

Új kihívást keresett Xantus Barbara

Xantus Barbara: „Imádok gyerekekkel foglalkozni”

Az elmúlt két évben néha kényszerből, néha saját akaratából változtatott az életén Xantus Barbara, aki ismét új kihívást talált.

Májusban mesélt nekünk Xantus Barbara arról, hogy változott meg az élete lényegében néhány hónap alatt. 

„Néhány napja döntöttem el, hogy megválok a Tuday Ida színháztól, és szabadúszó színésznő leszek” – mondta akkor és ezt a döntését azóta sem bánt meg. Ahogy mondta, már nem kapott olyan feladatokat, amelyek kihívást jelentettek neki és miután tavaly az SZFE diákjaként a diplomáját is átvette, úgy érezte, ideje váltani.

„A képzés során jöttem rá, hogy szeretnék új típusú feladatokban bizonyítani, például drámai szerepben is tudok jól teljesíteni.”

Most a Borsból kiderült, Barbara szép lehetőségeket kap és újabb kihívásokat, mindezt valóban élvezi.

„Egy klassz időszak kezdődött el az életemben, nagyon jól érzem magam, és nemcsak a cél felé tartok, hanem elkezdtem élvezni az oda vezető utat is. Embert próbáló időszak van a pandémia miatt mindenki mögött. Megtanulhatod becsülni magad, csalódhatsz magadban, törekedhetsz arra, hogy hasznosabb emberré válj, és nem a veszteségeket, hanem a kihívásokat és a lehetőségeket kell meglátni. (…) Az élet osztja be az időmet, és lehet, hogy más már nem fér bele, de azon szerencsések közé tartozom, aki szereti, amit csinál, és engem a munka is feltölt. Imádok a gyerekkel is foglalkozni, nagyon büszke vagyok rá és boldog vagyok, hogy egy iskolába fölvettek dráma- és beszédtanárnak.”

Nemrég a Reggeli vendége volt, akkor az újrakezdésről mesélt

Nemrég a Reggeli vendége volt, akkor az újrakezdésről mesélt (Fotó: smagpictures.com)

Ők is az újrakezdésről meséltek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top