nlc.hu
Sztárok
Schobert Norbi cégének Facebook-oldalán

Dinoszaurusz méretű nőkről és rothadó Facebook-családokról értekezik Schobert Norbi cége a Facebookon

Meghökkentő választ írt a Norbi Update ügyfélszolgálata az egyik kommentelőnek.

Az egykori rendőrből lett fitneszguru, Schobert Norbi már korábban is mondott minimum érdekes dolgokat, nemrég például azt fejtegette, hogy a zsidók a holokauszt miatt hajlamosabbak az elhízásra, korábban pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy döngő léptű nőket emlegetett, akik a terhességük közben és után elhíznak. További erős idézeteket kapcsolódó cikkünkben talál a kedves olvasó, de érdemes lehet benézni Schobert Norbi cégének Facebook-oldalára is, ahol most épp az egyik ügyfélszolgálati munkatárs reagált egy kommentelő posztjára sajátos stílusban. 

Egy nő ugyanis leírta, hogyan fogyott le a szülés után, amelyben úgy fogalmaz: „annyi minden van egy ember szívében, ami széppé teheti, hogy a külcsín már csak olcsó ráadás” – írja a Blikk.

Egy másik kommentelő az ügyfélsztori alatt megkérdezte, hogy Schobert mit gondol erről, mivel korábban azt mondta, hogy a nők – igaz, nem mindenki – szülés után elhanyagolják magukat, a férjük pedig ezért fogja elhagyni őket.

Erre reagált a Norbi Update nevében Zoltán, az ügyfélszolgálati munkatárs (így írta alá az alábbi poszt alatt olvasható kommentet), aki egészen érdekes dolgokat írt válaszában.

A választ szó szerint idézzük:

„Kedves Évi! Magyarországon vezető válóok a testi elhidegülés. Bizonyos nők pedig a gyermekükkel tartják sakkban a férjüket – ha már megcsináltad, neveld is fel mantra –, ami jó kibúvó az elhízáshoz. Norbi a döngő léptekkel arra utalt, hogy az elhízás nyomot hagy a nők szexualitásán is, aminek törvényszerűen a párkapcsolat látja kárát. Aztán a házastársak azon veszik észre magukat, hogy a párkapcsolati terapeuta előtt arról sopánkodnak: már az idejét sem tudják, mikor kívánták meg egymást úgy igazán. A házasság intézménye a nyugati világban tetszhalott állapotban van, aminek az elhízáson kívül számos más oka is van, de a kívül boldog, belül rothadó Facebook-családok mögött sokszor ott a munkahelyi félrelépés és egyéb fájó érzelmi konfliktusok. Mindez ha nem is megelőzhető, de gyógyítható lenne azáltal, ha az emberek megértenék, hogy a testiségnek éppen úgy helye van egy kapcsolatban, mint a szeretet, bizalom kettősének.

Ez ugyanis a házastársi kapcsolat három alappillére, és mint minden háromlábú szék, a párkapcsolat sem áll meg, ha az egyik lábát kilökik alóla. Amit Norbi mondott, minden elemében igaz, de mert a társadalom prűd és önvizsgálatra képtelen, Norbit gyanúsították nőgyűlölettel. Szerencsére én kevésbé vagyok támadható, ezért leírhatom: hazánkban a házasságok jelentős része csak papíron létezik, a férfiak nem elhanyagolható százaléka pedig azért válik hűtlenné, mert otthon nem kapja meg azt a szeretetet és törődést, amit egy gyors légyott alkalmával, fizetős keretek között meg tud magának vásárolni.

Schobert Norbi cége Facebookon osztja az észt

Rubint Réka és Schobert Norbi A legbátrabb páros című műsor egyik adásában (Fotó: smagpictures.com)

Csúnya ez a világ, de a működési szabályai akkor is érvényesek, ha azt nagy egyetértésben egyesek letagadják. Norbi igazat mondott, de nem fejtette ki eléggé alaposan.

A testiség fontos, anélkül nincs házastársi kapcsolat, aki mást mond, az vagy hazudik, vagy még nem tudja, hogy a háta mögött megcsalják. Lehet, hogy nem fizikálisan, csak gondolatban, de a kívülről patyolattiszta kapcsolatába már éket vert a túlsúly. Mert nincs olyan férfi, aki egy szép nő láttán ne »érzékenyülne« el, és amikor otthon azt látja, hogy a felesége már akkora, mint egy dinoszaurusz, minimum elkalandozik a gondolata. Norbi erre kívánta felhívni az emberek figyelmét, ami tényt egyébként bármelyik párkapcsolati terapeuta/szexuálpszichológus csak megerősíteni tudna.

Én ekkor figyeltem fel igazán Norbira, mert azt éreztem, hogy olyan bizonyítványt magyaráz a társadalomnak, amit Ők állítottak ki magukról. Aztán persze mindenki Őt támadta, hiszen könnyebb Őt lesöpörni az asztalról, mint rákérdezni a férj nyakán lévő rúzsfoltra. Üdvözlettel: Zoltán – Norbi Update Ügyfélszolgálat.”

Elképzelhető, hogy a komment a nap folyamán eltűnik a poszt alól, de úgy gondoltuk, ezeket a velős gondolatokat muszáj megőrizni az örökkévalóságnak.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top