nlc.hu
Sztárok

Survivor: Járai Máté és Zsófi vitáját elemezték

Járai Máté: „Mások szemébe mondtam, mit gondolok, ezt a taktikát választottam”

A vége felé közeledik a Survivor, és ez érezhető a versenyzőkön is, akik a fizikai kihívások mellett a lelki nehézségekkel már egyre nehezebben birkóznak meg, ez látszott a tegnapi vita során is.

A Törzsi Tanácson Járai Máté és Nilton ugyanannyi szavazatot kaptak, végül megküzdöttek egymással és a párbaj után a színész maradhatott a Guazabara Törzsben. Később sok olyan történt, amit a tévénézők erősen kritizáltak. Erről kérdeztük Mátét. 

„Láttam, hogy sokak szerint nevetséges alfahímnek titulálni magamat. Szerintem érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, nem én találtam ki, hanem Joe mondta a párbaj előtt, hogy a győztes a legerősebb férfi címet is megkapja. Egyszerűen én maradtam a Guazabarában az utolsó férfi, és nem gondolom, hogy én voltam a legférfiasabb, vagy a legerősebb. Abszolút öniróniával mondtam, hogy alfahím vagyok, szerencsére sok nézőnek ez átment.”

Nilton és Máté a törzsi tanácson ugyanannyi szavazatot kaptak

Nilton és Máté a törzsi tanácson ugyanannyi szavazatot kaptak (Fotó: Sajtóklub) 

A versenyzőkön már érezhető volt a feszültség, a hetek óta tartó éhezés és a fizikai megterhelés mellett a mentális kihívások is felemésztették a maradék energiájukat is. Ebben az állapotban minden tett felnagyítódott, így a tűz körüli szóváltás is hamarabb vált hevessé, mint mondjuk a játék elején. Zsófi és Máté szóváltása végül furcsa adok-kapokban ért véget. Egyesek kiragadták a színész megjegyzését, és sértőnek találták, mások inkább frappánsnak, és a közösségi oldalakon is szépen látszik, hogy a versenyzőknek mind megvan a maga rajongótábora.

„Azzal kezdeném, hogy az ottani lelki állapotunkat jól jellemzi, hogy akkor már csak a játék végére tudunk koncentrálni, és kár elvitatni, hogy a taktika volt a legfontosabb az egész Survivor alatt. Én azt választottam ott, hogy a többieknek a szemébe mondtam, amit gondolok róluk, és ezt sokszor iróniával tettem. Nem csak a játék során tartottam fontosnak a nemek közötti egyenlőséget, és szerintem ez éppen abban nyilvánul meg, hogy nem azt nézem, nővel vagy férfival beszélek, hanem egy emberi lényt látok magam előtt. Általánosságban is igaz, hogy sokkal jobban fáj az embernek, amikor a másik a szemébe mondja, mit is gondol róla. Nem erős szavakkal tettem, erre figyeltem” mesélte Máté, aki hozzátette, nem bánja, hogy megosztó.

Survivor: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top