Árpa Attila az elején nagyon szkeptikusan állt a tánchoz, most pedig láthatóan nagyon élvezi az előadásokat.
„Nem tudtam, mire vállalkozom, nem tudtam, hogy jól fogok-e belőle kijönni? Most már eljutottam arra a szintre, hogy egyre jobban élvezem az egészet, magát a táncot és az élő adásokat is” – mondja Attila.
„Szerintem hétről hétre sokat fejlődök, és ez azért nagy dolog, mert én tényleg a mínusz egyről indultam. Egyrészt egyáltalán nem volt táncos múltam, másrészt, mert a testi adottságaim sem voltak megfelelőek a tánchoz. Viszont a mozgás fizikailag is nagyon jót tett, átalakította a testem. Azt érzem, hogy sokkal feszesebb lettem. Míg annak idején az amerikai focihoz súlyosnak kellett lenni, itt azt látom, minél kisebb a súlya az embernek, annál könnyebben megy a tánc. Fogyni még szerintem nem fogytam, de alakulok. A tartásom is jelentősen javult. Amit én mondtam korábban a lányomnak folyton, hogy »húzd ki magad«, azt most Alexandrától kapom meg mindennap.”
Attila családja és barátai hétről-hétre szurkolnak neki. „A párom az egyik legnagyobb rajongóm és a családom is nagy erőkkel támogat. Az élő adásokra felváltva kísérnek el, hol a párom, hol az apám jön el. Számít a véleményük, de a legnagyobb kritikusom én magam vagyok. Én pedig soha nem leszek elégedett magammal. Mindig jobbra és jobbra törekszem, de én ilyen vagyok” – tette hozzá Attila, aki a szombati emlékek éjszakáján az elengedés évét idézi majd fel.