nlc.hu
Sztárok
A Pumukli Éder mestere, Gustl Bayrhammer fiatalon

Ilyen volt a Pumukli Éder mestere, Gustl Bayrhammer fiatalon

Tudtad, hogy az ősz asztalosmester megformálója a hetvenes évek elején egy botrányfilmben is szerepelt?

Gustl Bayrhammer 60 éves volt, amikor 1982-ben megkapta Éder mester szerepét a Pumukli kalandjai című produkcióban. Az NSZK–osztrák–magyar mesesorozat egészen 1989-ig futott, 52 epizód készült belőle. A német színészre máig is az idős asztalosmester szerepéből emlékszünk, ősz, bajuszos, szemüveges bácsiként.

Éder mester és Pumukli

Éder mester és Pumukli (Fotó: Getty Images)

Bayrhammer azonban ekkor már több évtizedes pályafutást tudhatott maga mögött, mely során mintegy 100 tévésorozatban, illetve filmben szerepelt. A legismertebb filmje az 1970-ben bemutatott o.k. volt, melynek a főszerepét játszotta. Az alkotás a Berlini Filmfesztiválon jókora botrányt kavart, a zsűrielnök, George Stevens amerikai filmrendező ugyanis úgy ítélte meg, hogy Amerika-ellenes. A fesztiválon részt vevő más rendezők azonban ezzel nem értettek egyet és tiltakozásul visszavonták filmjeiket. A zsűrit cenzúrával vádolták, emiatt végül feloszlott, a versenyt felfüggesztették és díjakat abban az évben nem osztottak ki. 

Most pedig mutatjuk a címben ígért képet ebből az időszakból, a fiatal Gustl Bayrhammerről:

Gustl Bayrhammer

Gustl Bayrhammer 1968-ban (Fotó: Zemann/ullstein bild via Getty Images)

A Pumukli kalandjai folytatásaként 1993-ban készítették el a Pumukli és a kék hajómanó című animációs filmet. Éder mester természetesen ebben is szerepelt, ám az akkor 71 éves Gustl Bayrhammer a forgatások ideje alatt váratlanul elhunyt szívrohamban. Azért, hogy a filmet be tudják fejezni, korábbi felvételekkel egészítették ki azt, illetve egy másik színész kölcsönözte a hangját a karakternek.

Ilyenek voltak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top