Meglepte a versenyzőtársakat, amikor Kulcsár Edina és a férje, Szabó András Csuti elárulták, hogy a házasságuk megmentése miatt vágtak bele a Nyerő Párosba.
„Már az elején kíváncsian vártuk, hogy kikkel költözünk majd össze. Bevallom, egy picit tartottam is ettől a helyzettől, mert szeretek ismerkedni és csevegni, közvetlen embernek tartom magam, ettől függetlenül nehezen nyílok meg mélyebb témákban. Sokan ezt félreértik, nem egyszer bántottak is miatta, és amikor már megismernek az emberek, akkor szokták mondani, mennyire másnak hittek. Talán ezért furcsa, hogy egy ilyen témában megnyíltunk a többi játékos előtt” – mesélte nekünk Edina.
A tegnapi adásból is érezhető volt a házaspár közötti feszültség, mégis nagyra értékelték a többiek, amikor ezzel kapcsolatban megnyíltak előttük.
„Voltak korábban párterápia jellegű próbálkozásaink, ezeket elsodorta az élet. A hétköznapokat kitöltötte a gyereknevelés, a munka és úgy éreztük, ebből kell egy kis időre kiszakadnunk, hogy valóban magunk legyünk.”
A házaspár a közösségi oldalon sokszor engedett bepillantást az életükbe, nemcsak a jóról, hanem a nehézségekről is szoktak beszélni. A követőiket mégis meglepték azzal, amit a Nyerő Párosban elmeséltek, és egyesek fel is rótták nekik, miért egy műsor kellett, hogy felvállalják a problémáikat.
„Megszűrjük, milyen tartalom kerül fel a közösségi oldalainkra, de hazudni sosem hazudtunk. Voltak problémák, amiket megosztottunk a követőinkkel, de mindent nem. A Nyerő Páros viszont éppen az a helyzet, ahová korábban is mentek már párok, hogy tisztába jöjjenek az érzéseikkel, úgy éreztük, jót is tesz, ha nagyító alá veszik a kapcsolatunkat és külső szemmel véleményt mondanak rólunk. Mindig érdekes, ki mit lát, milyen új szempontot hoznak be.”
Az őszinteséget Edina erénynek tartja, szerinte bátorságra vall, amikor valaki elmondja a problémáit. Ezzel másoknak is erőt adhatnak, akik hozzájuk hasonló cipőben járnak.
„Aki átélt hasonlót, tudja, hogy este, otthon már nem akar az ember belemenni nehéz témákba. Ilyen feszültségben óvatosabban kommunikál az ember. A Nyerő Párosban nem tudtunk elfutni egymás elől, ott Csutival minden este átbeszéltük, ami a felszínre jött. Sok nagy pillanata van a műsornak, ami örökre belém ivódott, Megérte belevágni ebbe a kalandba, egyelőre ennyit mondhatok, még akkor is, ha tudtuk, nagy rizikót vállalunk.”