nlc.hu
Sztárok
Forr a levegő Nagy Réka és Hegyes Berci között a DWTS-ban

Gyanúsan közel került egymáshoz a Dancing with the Stars táncospárja, Nagy Réka és Hegyes Berci

Már a nézőknek is feltűnt, hogy nem közömbösek egymás iránt.

Izzik a levegő a Dancing with the Stars táncospárja, Nagy Réka és Hegyes Bertalan között. A fiatalok az élő adás szüneteiben sem tágítanak egymás mellől, kézen fogva közlekednek a stúdióban – írja a Blikk. A Dancing with the Stars stábjában többen is annak szurkolnak, hogy az egykori modell és a versenytáncos fiatalember – akit az előző évadban Gelencsér Timivel akartak összeboronálni a nézők – egymásra találjon.

Nagy Réka

Nagy Réka és Hegyes Berci a DWTS legutóbbi show-jában kortárs táncot mutattak be (Fotó: Sajtószoba)

„Tény és való, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ahogy egyre jobban megismerjük egymást, és ez érzelmeket is kivált belőlünk, de most a tánc az első” – nyilatkozta a versenytáncos a szombati produkciójuk után.

A bulvárlap kérdésére elárulták: jelenleg mindketten szinglik és nyitottak a szerelemre, sőt Hegyes Berci azt hozzátette, hogy ő már régen kilépett egy kapcsolatból, azaz jó ideje egyedülálló.

Olvass még a Dancing with the Starsról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top