nlc.hu
Sztárok

Pataki Zitát nem érdekelte a többi lány mondandója

Nyerő Páros: Pataki Zitát nem érdekelte, hogy a lányokat zavarta a testükre használt „árucikk” jelző

Pataki Zitát félrehívták a lányok, hogy megbeszéljék a kijelentését, de az időjósnak erre is volt magyarázata.

A keddi játéknapon tehetségkutatót tartottak a Nyerő Páros villában, ahol Körtvélyessy Kinga és Pataki Zita végzett a két utolsó helyen. Az időjósnak nem tetszett, hogy nem díjazták jól a produkcióját: azt nehezményezte, hogy neki ugyanolyan nehéz volt bikinire vetkőznie, mint a győztes Odettnek, hiszen még soha nem láthatták így a nézők azelőtt.

„Kivonultok a kifutón, olyan a testetek, mint egy árucikk, majdnemhogy. Mert szépek vagytok, ez a feladatotok a filmben, tök mindegy. Nekem nem” – mondta Pataki Zita, a kijelentésén pedig ledöbbentek a lányok. Utána meg is beszélték, hogy ez mindannyiuknak rosszul esett, ezért szükségesnek érezték, hogy ezt a tévésnek is elmondják.

Elkezdték magyarázni neki, hogy nem esett jól nekik ez a kijelentés, és szerették volna tudni, hogy értette ezt Zita. Kijelenthetjük, hogy nem erre a válaszra számítottak. „Az én értelmezésemben, amikor egy nő modellkedésből él, árucikk a teste. Szép ruhát veszel rá, kifutón végigmész, abból élsz, hogy ez tökéletes legyen. Lefotóznak, nagyon gusztusos fotót csinálnak, mert igenis, ez maga az, ami pénzt hoz. Ez tény kérdése, ez a foglalkozásotok. Termék vagy árucikk, tök mindegy. Ismerem a jelentést. Én is szoktam mondani, hogy biodíszlet vagyok sok helyen. A test termék, árucikk. Ez nem minősítő. Könnyebb helyzetben van az a nő, akinek a teste termék, mint akinek nem” – mondta Zita, majd a riportszobában közölte, hogy szerinte támadást indítottak ellene, amit nem teljesen ért.

pataki zita

Pataki Zita (Fotó: RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top