nlc.hu
Sztárok

Keleti Andrea és Kandász Andrea Halloween fotózása

Keleti Andrea és Kandász Andrea: „A nők ötven felett hajlamosak arra, hogy leírják magukat”

A közelgő Halloween alkalmából Keleti Andrea és Kandász Andi egy horrorházban jártak, ahová az alkalomhoz illő, mutatós öltözékben érkeztek.

Mindig is jó kapcsolatot ápolt egymással Kandi és Keleti Andrea, de az utóbbi időben még jobban elmélyítették barátságukat.

„Keleti Andival egy műsorom kapcsán találkoztunk először, végül túl hosszú lett a felvétel, annyit beszélgettünk. Rögtön ott folytatjuk a mondatokat, ahol a másik abbahagyta, teljesen egy hullámhosszra kerültünk. Aztán tavaly Andihoz mentem táncolni, akkor láttam, hogy ő milyen bomba formában van, én pedig nagyon le voltam eresztve, hogy finoman fogalmazzak. Aztán Andi elárulta, hogy egy palesztin étvágycsökkentő szuperrostot és izomvesztés nélküli fogyást segítő grönlandi moszatot ötvöző gyógynövényreceptúra segítségével fogyott le két ruhaméretet, így én is belevágtam. 23 kiló ment le, azóta is rendszeresen beszélünk, most pedig ebbe az őrültségbe is együtt kezdtünk” – kezdte Kandi nevetve. „Imádom a jelmezeket, és a beöltözést, pláne a férjemnek, Ferinek, úgyhogy erre a kalandra sem mondhattam nemet” – tette hozzá kacéran a műsorvezető. 

Keleti Andinak ez az első ilyen halloween partija, megadta a módját a kiöltözésben is, igaz, szerencséje van, mert jó viszonyt ápol a puhatestűekkel.

Keleti Andi és Kandi szívesen öltöztek össze

Keleti Andi és Kandi szívesen öltöztek össze

„A fiamnak készítettem már kaszás és kalóz maskarát is, de én sosem húztam még ilyesmi jelmezt. Eddig azt gondoltam, hogy ez inkább a fiatalok bulija, de most úgy voltam vele, hogy miért is ne! A horrort nem szeretem, ugyan például a pókoktól nem félek, bármilyen rovart megfogok kézzel is, de a vérengzést nem bírom, nem szeretek félni. Inkább a romantikus filmek híve vagyok, de attól még nagyon tetszett ez a különleges helyszín. A jelmezemet is imádtam, nem hittem volna, hogy valaha ilyesmit még fel fogok venni. A nők ötven felett hajlamosak arra, hogy leírják magukat, mondván: úgysem változnak már, a testük is jó úgy, ahogy van. Egy kicsit én is így voltam ezzel, de mióta önsanyargatás nélkül lefogytam tíz kilót, és tartom is, egyszerűen kivirultam. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, szeretem a testemet. Kandival pedig tényleg minden őrültségbe bele tudunk ugrani, nagyon egyívásúak vagyunk, hasonló a családi életünk is, mindkettőnk igazi pörgős napokat él. Szeretem magam jókedvű, pozitív gondolkodású emberekkel körülvenni és Andi pont ilyen. Érdekes, hogy mindketten nyugodt, kiegyensúlyozott természetű férfi mellett találtuk meg a harmóniát, akikkel egy életre szóló kaland az életünk” – tette hozzá a táncművész.

Kandász Andi szívesen mondott igent
Megnézem
Összes kép (2)
Kandász Andi szívesen mondott igent

Keleti Andrea és Kandász Andrea: „A nők ötven felett hajlamosak arra, hogy leírják magukat”

Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése