Farkasházy Tivadar ma is őrzi a rabruháját és bántja, ha a médiában börtönviseltként hivatkoznak rá, pedig rehabilitálták és hivatalosan bocsánatot is kértek tőle – írja a Blikk.
„Néhány hónappal a szabadulásom után levelet kaptam attól a Kiss Ernő dandártábornoktól, akinek korábban volt az a vizelési botránya az ORFK épületénél. A levélben az állt, hogy elnézést kérnek, igazolják, hogy korábban már befizettem a büntetésem és visszafizetik a másodszor törlesztett összeget… Kifejezetten bántó, amikor a nevem elé odabiggyesztik, hogy börtönviselt, hiszen az emberek nem feltétlenül tudják, mi áll mögötte. Az azonban vigasztal, hogy a büntetésem leülése után az akkori igazságügy-miniszter, Petrétei József felhívott és elmondta, a későbbiekben azt tervezik, hogy tesznek valamit annak érdekében, hogy ez többé ne fordulhasson elő senkivel” – mondta Farkasházy Tivadar.
(Nyitókép: Olajos Piroska/smagpix)