nlc.hu
Sztárok

Tóth Vera a Konyhafőnök VIP-ről

Tóth Vera a Konyhafőnök VIP-ről: „Imádkoztam, hogy a ritkán látott hisztis díva ne jöjjön ki belőlem”

Tóth Vera egyedül készült fel a műsorra annak ellenére, hogy séf a párja.

Tóth Vera akkoriban kezdett el főzőcskézni, amikor felköltözött Budapestre és beindította zenei karrierjét. Sok ideje nem volt ilyesmire, ezért leginkább akkor ásta bele magát a konyhai tudományokba, amikor összejött jelenlegi kedvesével, akinek napi szinten segít az éttermében. Ennek ellenére a párja nem segített neki, hiszen nem volt rá ideje.

„Egyáltalán nem gyakoroltunk, mert annyi dolga van, hogy nem volt ideje engem felkészíteni. Ráadásul a húgom párjával sem tudtunk gyakorolni, aki szintén séf, szóval én teljesen magamra vagyok hagyva ebben a sztoriban. A tapasztalatokat itt fogom megszerezni, de igyekszem összehozni a legjobbat, amit tudok” – mondta Tóth Vera. 

Arra is kitért, hogy ő otthon relaxációs tevékenységként tekint a főzésre, a Konyhafőnök VIP konyhájában azonban erre nincs lehetőség, így még nem tudja, mit hoz majd ki belőle a versenyhelyzet. „Reggel imádkoztam, amikor jöttem ide, mondtam a Jóistennek, hogy hadd őrizzem meg a hidegvéremet és a ritkán látott hisztis díva ne jöjjön ki belőlem és megpróbálok nem káromkodni, mert azt nagyon szeretek” – tért ki a részletekre az énekesnő.

tóth vera

Tóth Vera (Fotó: RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top