nlc.hu
Sztárok

A Konyhafőnök VIP új évada

Tóth Vera sírva hagyja el a konyhát – így indul A Konyhafőnök VIP új évada

Már megy a műsor promója a csatornán.

Hamarosan – bár egyelőre még nem tudni, pontosan mikor – kezdetét veszi A Konyhafőnök VIP új évada. A 6. széria nem kisebb sztárokkal jelentkezik, mint Schobert Norbi és Tóth Vera, de az előzetesből az is kiderül, hogy szerepel még benne Zámbó Krisztián, Szandi, Görög Zita, Muri Enikő, Osvárt Andrea, Csonka András, Tornóczky Anita, VV Robi és Németh Kristóf is.

Az első képsorok alapján a séfek idén sem lettek engedékenyebbek, Sárközi Ákos azzal kezdte, hogy lehordta Schobert Norbi fogását.

„Ez nem étel. Új tányér, új tálalás”

– mondta, majd otthagyta. A dolog pikantériája, hogy a nemrég betegeskedő fitneszguru jó barátja Rácz Jenőnek, többször programoznak együtt, ráadásul Rubint Réka és Gyuricza Dóri is jóban vannak. 

Már az előzetesből látszik, hogy nem lesz könnyű dolga a versenyzőknek, már itt látható a dráma: Tóth Vera sírva hagyja el a konyhát. 

konyhafőnök vip

Konyhafőnök VIP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése