A legtöbb tévés vagy önéletrajzi kötettel rukkol elő, vagy a tévézés kulisszatitkairól ír könyvet. Ezzel szemben a te első könyved, a Rutin a bőrápolásról szól. Soha nem akartál magadról írni?
Jézusom, dehogy! Szerintem sokkal kevesebb érdekes ember dolgozik a magyar médiában annál, mint ahányan eddig önéletrajzi könyvet írtak. Azt értem, amikor Pataki Ági könyvet ír, ahogy azt is, amikor Keith Richards kiadja az önéletrajzát, hiszen már a huszonhetedik oldalát olvasva érzed, hogy az eddigi életedben veled piszkosul semmi nem történt az övéhez képest. Fel sem merült, hogy önéletrajzi könyvet írjak. Azért is készítettük ilyenre a borítóját, hogy a könyvesboltban még véletlenül se gondolják azt az emberek, hogy ez egy önéletrajzi kötet. Az volt a cél, hogy egyértelműen látszódjon, ez egy bőrápolási könyv. Messze nem tartom annyira érdekesnek és izgalmasnak az életemet, hogy erről könyvet írjak. A bőrápolás az más: speciális téma, amivel már több mint tíz éve foglalkozom. Nyilván vannak a könyvben rólam szóló sztorik a bőrápolással kapcsolatban, de alapvetően nem rólam szól.
Azt már a könyved elején megfogalmazod, hogy édesanyádat figyelve kezdett el téged is érdekelni a bőrápolás. Azt mikor vetted észre, hogy jobban értesz hozzá, mint mások?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy sokkal jobban érdekelt és sokkal többet foglalkoztam vele, mint a legtöbben. Ez akkor merült fel először, amikor azt vettem észre, hogy nemcsak a barátnőim fordultak hozzám tanácsért, hanem még az ismerőseiket is hozzám küldték, pedig nem is végeztem ilyen sulit. A terv az, hogy ezt hamarosan bepótolom, miután Félix óvodás lesz. Ez a könyv a bőrápolás alapjairól szól, nem találjuk fel a spanyolviaszt. Olyan tényeket írunk le, melyek amúgy is elérhetők, csak mi könnyen olvashatóvá tettük és összefoglaltuk őket. A Rutin egy útikalauz abban, hogyan igazodj el az ötmillió bőrápolási termék között, hogyan alakíthatod ki a saját rutinodat, és hogy találhatod meg kevés pénzből a legjobb alapanyagokat.
Amikor valaki hozzád fordul tanácsért, nem érzed, hogy ez túl nagy felelősség?
Dehogynem. Ezért is készült a könyv szakértők és egy társszerző, Gróf Anita segítségével. Volt szakmai lektorunk, aki végig fogta a kezünket, és persze több szakértő is: ez egy olyan szerzemény, amiben nem olvashatsz hülyeségeket.
Forrás: LILUland
Ma már rengetegen tájékozódnak bőrápolásról a YouTube-ról, te magad is készítesz ilyen videókat. Biztos, hogy a könyv formátum illik a leginkább a bőrápolási tanácsokhoz?
Iszonyat mennyiségű tartalom van a témában, sok olyan influenszerrel, akik kifejezetten csak bőrápolással foglalkoznak. Vannak közöttük nagyon-nagyon jók is, ez egy teljesen valid platform. Viszont én nagyon hiszek a könyvben, mert ez egy olyan kötet, amit bárhol fel tudsz ütni, és biztosan találsz ott egy hasznos alapinformációt. Ahhoz, hogy lefektessük a bőrápolás alapszabályait, a könyv egy jó formátum. Ha a YouTube-on nézegetsz videókat, soha nem lehetsz biztos abban, hogy mindegyik hiteles és mindegyik jó, ezzel szemben a könyvben csak szakértők által ellenőrzött információkat találsz.
Számomra nemcsak a bőrápolás terén, hanem az élet minden területén rendkívül tudatosnak tűnsz. Van olyan része az életednek, ahol ezt a tudatosságot el tudod engedni?
Talán nagyon szőke vagyok, vagy nagyon kék a szemem, és ezért ridegséget sugárzok, mert mindenki ezt gondolja rólam. Pedig egyáltalán nem igaz, nem vagyok egy igazán tudatos ember, inkább érzelemvezéreltnek mondanám magam. Mindig nagyokat érzek, rajongok, kiábrándulok, hirtelen döntéseket hozok még akkor is, ha sokszor éppen azok a rossz döntéseim. Hajlamos vagyok első dühből reagálni, szóval nem vagyok annyira tudatos, mint azt gondolják rólam.
Amikor a hazai hírességek közül a melegellenes törvény ellen az elsők között álltál ki, az első dühből reagálás volt részedről?
Nyilván gondolok valamit a világról, és nem akkor eszméltem rá, hogy ezt gondolom. Ezekben a témákban is hajlamos vagyok hirtelen reagálni, de nem bánom meg, hogy megszólaltam. Egy influenszernek kötelessége, hogy ne csak a reklámposztjait és a menő, boldog pillanatait tegye ki, hanem foglaljon állást a fontos ügyekben. Ez az én influenszerképemben benne van.
Fotó: Éder Krisztián
Elsősorban influenszerként, vagy tévésként tekintesz magadra?
Alapvetően tévés vagyok. Huszonöt éve tévézek, nyilván ez a szakmám, ez a szerelmem és ebből élek. Az azonban nagyon fontos volt számomra, hogy kialakítsak még egy lábat, legyen még valami, ami érdekel, amit szerelemmel csinálok, és ha egyszer majd nem lesz a tévézés, mégis csak biztonságot ad.
Úgy érezted, hogy nem olyan biztos a pozíciód az RTL-nél?
Nem, nincs ilyen veszély, ez nem merült fel. Egyszerűen a tévézésen kívül sok más dolog is érdekel, és ez egy olyan szerelem volt, amire érdemes volt elkezdeni építkezni. Nagyon lassú folyamat volt eljutni idáig, már több mint tíz éve csinálom. Nem az történt, hogy belekezdtem és már csináltam is egy webshopot, meg írtam egy könyvet. Rengeteg interjút csináltam bőrápolási témában és az első skincare podcast is hozzám fűződik idehaza. Akkor vettem észre, hogy ez komoly dolog, amikor már munkát adtam embereknek, amikor már voltak olyan kollégáim, akik ebből éltek. Azért ez már nagy felelősség és nem csak egy hobbi.
A tévés ismertség segít, ha az ember egy különálló vállalkozásba kezd?
Nyilván, ez egy nagy előny. Sokkal könnyebben jutok el nagyobb tömegekhez, mint mások.
Volt ebben példaképed?
Szerintem Stahl Judit volt az, aki itthon nagyon jól váltott. Csodálatos híradós volt, de úgy tudott váltani, hogy abszolút hiteles maradt, és nem egyik pillanatról a másikra csinálta, hanem lépcsőfokról lépcsőfokra építkezett. Valódi érdeklődés, valódi szenvedély és valódi tudás volt mögötte, ebből épített fel egy üzletet.
A Keresem a családom műsorvezetőjeként 2018-ban (Forrás: RTL Sajtóklub)
Valahol elképesztő veled kapcsolatban, hogy több mint húsz éve képernyőn vagy, de még egyetlen műsorod sem bukott meg. Szerinted ez minek köszönhető?
Pontosan tudom, miért alakult így. Ez az egész egyszerűen az RTL-nek, azon belül is Herman Pierre kreatív igazgatónak köszönhető. Emellett persze kellett az is, hogy sosem váltottam csatornát. Talán egy ideje kevesebbet vagyok a tévében, de azokhoz a műsorokhoz, amikben benne vagyok, mindig van közöm, azok nekem mindig fekszenek, jól állnak. Pierre-rel már a zenetévé óta együtt dolgozunk, ő volt az, aki engem annak idején megtalált és kitalált, és később ő vitt át engem az RTL-hez. Az ő hozzáállása az, hogy inkább legyen egy év kispad, minthogy valami olyanban vegyek részt, amihez nem tudok annyira kötődni. Mindig hívnak, ha van olyan dolog, ami illik hozzám. Pierre azt mondta, hogy nem kell mindig képernyőn lenni. Ha az ember kivár, megtalálja egy izgalmas feladat. Így jött az életemben Keresem a családom is, ami számomra a legnagyobb szerelem. Amikor még jól állt, akkor Való Világot csináltam, mert szeretem a trasht, de ennek már elmúlt az ideje, nem áll jól, ha én beszélgetek a húszévesekkel. Az emberben nyilván van egy aggodalom, hogy mi lesz, ha egyszer kiöregszik, de Pierre azt szokta mondani, hogyha rábízom magam, akkor ez nem lesz egy balerinaállás. Ezt sokáig nem értettem. Egy ideig nekem is voltak hisztikéim, ha nem én kaptam meg egy műsort, amit szerettem volna, de az idő aztán őt igazolta. Rájöttem, hogy mindig ki kell várnom, amikor felhív, és azt mondja, hogy ezt csináld, mert az a műsor biztosan jó lesz. Gondolj bele, hogy én a Való Világokból, a Csillag születikekből és az X-Faktorokból át lettem mentve egy abszolút koromnak megfelelő tévézésbe a Keresem a családommal és a Cápák közöttel. Ezek a műsorok teljesen mások, mint amiken korábban dolgoztam. Míg a Való Világban sokszor egy-két perces beszélgetéseket kellett ledarálni, itt előfordul, hogy egy-másfél órás interjúkat csinálok, és van, hogy csak a negyvenedik percnél hangzik el olyan mondat, amit használni tudunk a műsorban. Most már ez az, ami jól áll nekem, és tényleg érdemes volt várni rá. Úgy vagyok vele, hogy ha nem csörög a telefonom, az is jó nekem, mert legalább nem csörög olyanért, amibe belebuknék, amihez esetleg nem lenne kedvem. Tudom, hogy Pierre nem hív olyan produkcióba, ami nekem nem lenne jó, így maximálisan megbízom benne. Ennél nagyobb ajándék egy ilyen hosszú tévés karrierben szerintem nincs. Persze, lehet csinálni évi négy műsort, amiből aztán kettő vagy három megbukik, és lehet egyfolytában képernyőn lenni, mert az is egy működőképes út, de az én helyzetem szerintem szerencsésebb. Egy olyan hosszú pályánál, mint az enyém, nem árt szüneteket tartani, hogy ne érezze azt a néző, hogy „Úristen, már megint ő van itt”. Kezdjenek inkább azon gondolkodni, hogy hová tűntem, hol vagyok, aztán egyszer csak visszajövök egy jó műsorral, és rögtön a helyére kerül minden.
Sosem mondtál nemet Pierre-nek?
Ha ennyi éve működik mindaz, amit kitalált, akkor miért mondanék nemet? Ráadásul én műsorvezető fejjel gondolkodom, nem látom magam úgy kívülről, ahogyan ő. Ha valaki valamit jobban tud, mint én, akkor azt elfogadom, és nem megyek oda hozzá okoskodni. Nagyon szeretek az RTL-nél dolgozni, és büszke vagyok arra, hogy ilyen hosszú ideje a csatornánál vagyok.
Volt azért olyan szakasza a karrierednek, amikor azt érezted, hogy túl sok vagy?
Volt, amikor mindent én akartam csinálni. Ha elindult egy új műsor, és nem én kaptam, akkor atomjaimra hullottam, hogy miért nem én csinálom. Azt éreztem, ha nem vagyok ott mindenütt, akkor biztos nem is vagyok annyira jó, vagy annyira fontos. Ahogy kicsit idősebb, érettebb és okosabb lettem, rájöttem, hogy a hosszú karriernek nem ez a titka, hanem a jó műsorválasztás. Nagy szerencse, hogy ott van Pierre, aki mindig hozzám illő feladatokkal talált meg, és ha valamiben nem voltam rögtön jó, ő mindig türelmesen elmagyarázta, hogyan lehetnék jobb. Elképesztő, hogy lehet egy ilyen mentorom, és ez teljesen független attól, hogy hány éves vagyok. Hasonló szerepet tölt be az életemben Máté Kriszta is, akivel a Keresem a családomat és a Cápák közöttet csinálom régóta. Vele dolgozni maga a tisztességes tévézés. A műsorai szereplői közül soha senkiben nem maradt rossz érzés, mert Kriszta nagyon vigyáz a szereplői méltóságára. Ha valaki a földön fekve sír, akkor kihagyjuk, hiába lenne érdekes a műsor számára. A Keresem a családom egy nagy váltás volt számomra a sok szupergyors élő műsor után, és Kriszta mellett tanultam meg azt az újfajta műsorvezetői stílust, ami ezekhez a munkákhoz kellett. Ha valaki a családjáról beszél, azt hagyni kell mesélni, nem próbáljuk gyorsítani a dolgokat. A Cápák között, vagy a Keresem a családom szereplői nem klasszikus tévészereplők, nem azért jönnek a műsorba, hogy mindenáron szerepeljenek, hanem azért, hogy megtalálják egy családtagjukat, vagy épp támogatást szerezzenek a vállalkozásukhoz. Nagyon más ilyen típusú emberekkel beszélni, mint azokkal, akikben tombol a szereplési vágy, és azért jelentkeztek, hogy benne lehessenek a tévében.
Fotó: Gregus Máté
Van olyan műsortípus, amiben még nem próbáltad ki magad, de egyszer majd szeretnéd?
A legtöbb műsorvezető álma egy nagy, hosszú beszélgetés. De ne gondold, hogy ez kielégítetlen vágyként tombolna bennem, mert ott vannak erre a Makeup Down videóim. Csodálatos, hogy nincs olyan, aki ne jönne hozzám szívesen vendégnek. Inkább azt szokták mondani, hogy „már azt hittem, hogy soha nem hívsz”.
Élő műsort csinálnál még?
Persze, hiszen az egy teljesen más tudatállapot, amit nagyon-nagyon szeretek. De ha nem csinálhatok többé, akkor sem marad bennem hiányérzet, mert sokat csináltam már.
Nemrég beszélgethettem Jakupcsek Gabriellával, aki azt mondta, hogy magára egyfajta tévés anomáliaként tekint, mivel nőként, ennyi idősen továbbra is műsort vezethet. Szerinte a nőket Magyarországon bizonyos kor után kikoptatják a tévéképernyőkről. Ez szerinted is így van?
Ez eggyel még nehezebb, mint a színésznőknek. Ahogy ők idősödnek, még mindig ott maradnak nekik az anyuka- meg a nagymamaszerepek, meg egy csomó más lehetőség. Nálunk nincs hagyománya az idősebb női műsorvezetőknek, miközben, ha megnézed a menő amerikai vagy olasz tévéseket, az igazán cool nők mind negyven fölöttiek. Igaz, hogy huszonötnek néznek ki, és hihetetlenül dögösek meg csinosak, de ez mindegy. Szerintem abszolút műsorfüggő, mihez passzolhatok. A Keresem a családomhoz például az ötvenes éveimben járva is jó leszek. Ha jól beszélgetek, ott nincs annak jelentősége, hogy 41 vagyok, vagy 52. Szerencsére még vannak ilyen műsorok, mert nyilván nem fogok többet miniszoknyában állni a Való Világban. Persze semmi sem biztos, mert mondjuk az olaszoknál a show-műsorokban is vannak negyven pluszos csajok. Ezt az idő fogja eldönteni. Most úgy gondolom, hogy biztonságban vagyok.
Annak, hogy mostanában kevesebbet vagy képernyőn, köze van Félixhez? Később, ha nagyobb lesz, szeretnél ismét több műsort vezetni?
Nem igazán. Most a Cápák közöttet csinálom, és ott van még nekem a Keresem a családom, ami a pandémia miatt bizonytalan időre leállt. A járvány miatt három dolgot nem lehetett csinálni: maszk nélkül lenni, ölelkezni meg utazni. Ehhez a műsorhoz pont ez a három dolog kell. A Keresem a családomhoz szükséges, hogy meg tudjuk mutatni az arcok rezdüléseit, ahogy az is kell, hogy az emberek egymás nyakába boruljanak, továbbá az is elengedhetetlen, hogy keresztül-kasul járjuk az országot és a világot. Itt van azonban helyette a Cápák között, ahol már a következő évadhoz válogatjuk a szereplőket. Ennyi nekem elég. Nem tudnék ezeken kívül olyan RTL-es műsort mondani, amiről azt gondolom, hogy nekem kéne most vezetnem.
