nlc.hu
Sztárok

Így áll most Fekete Dávid ügye

Így áll most Fekete Dávid ügye, egy ideig még biztosan nem szabadul az énekes

Fekete Dávid hónapok óta börtönben van, felesége, Regina pedig minél előbb szeretné lezárni a múltat. Tegyük tisztába, hogy áll most az énekes ügye!

Fekete Dávidot egy sor  bűncselekménnyel gyanúsítják. Már tavaly karácsonykor elköltözött a feleségétől és a gyerekeitől az énekes, Regina pedig hónapokkal ezelőtt beadta a válókeresetet. A héten a fiatal anyuka pedig azt is nyilvánosságra hozta, hogy egy ideje új párja van.

,,Még nincs fix időpont, szeretném, ha a jövő év elején sor kerülne rá – mondta a Blikknek Regina. – Ebben a jogi procedúrában is nagy erőt kapok Márktól, mindenben támogat, hihetetlen szeretettel vesz körül bennünket. Azt hiszem, ezt az érzést még soha nem éreztem, amit most. (…) A zajló büntetőügy kimenetelétől függetlenül az ügyvédemmel, dr. Pikali Petrával együtt arra törekszünk, hogy a továbbiakban Dávid ugyanúgy részese lehessen a gyermekei életének, mint ahogy eddig is, mert egyébként kiváló apa, imádja a gyermekeinket. Márknak is van már egy kislánya az előző kapcsolatából, így amikor ő is velünk van, akkor egy szép nagy család vagyunk” – árulta el a reflektoronline-nak a fiatal nő.

Fekete Dávid ügye

(Fotó: Fekete Dávid/Facebook)

Sajtóhírek szerint Fekete Dávid a börtönben meghízott, öngyilkossággal is fenyegetőzött. Az énekes tárgyalása november elején volt, letartóztatását még két hónappal meghosszabbította a bíróság, egészen január 6-ig.

,,Figyelemmel a személyi körülményeire, meg a terhére való cselekmények jelentős tárgyi súlyára. Itt kiemelte a bíróság, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 5-től 10 év szabadságvesztés, de ez a tétel a halmazati szabályokra figyelemmel emelkedik, így a kiszabható szabadságvesztés felső határa 15 év. A személyi körülményekből a bíróság kiemelte, hogy a lakhatása továbbra is bizonytalan” – mondta el a tárgyalás után a bírósági sajtószóvivő a Blikknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top