nlc.hu
Sztárok

Ezért hagyott fel a tévézéssel Szulák Andrea

Szulák Andrea először beszélt arról, hogy miért hagyott fel a tévézéssel

Szulák Andrea régóta nem adott interjút, most sok mindenről mesélt.

Igazán inspiráló nőket lát vendégül YouTube-on futó műsorában, az Erősebb Igenben Liebhaber Judit, aki ezúttal Szulák Andreát ültette kamera elé. A színész-énekesnő mesélt arról, hogy színházi karrierje kezdetén ő maga sem volt biztos benne, hogy helyt fog állni a Budapesti Operettszínház színpadán, de már az első próbafolyamatnál kiderült, hogy nem csak helytáll, hanem a közönség is élvezi, amit csinál, onnantól pedig nem volt megállás. Elárulta azt is, miért döntött úgy, hogy sikerei ellenére kiszáll a televíziós műsorvezetésből, szóba kerültek a külföldön eltöltött évei, vagy az édesanyjának támogatása, szeretete is, amely máig kíséri. Bár kislányáról, Roziról ritkán mesél, most megosztott a nézőkkel jó pár szép pillanatot és nehézséget, és a kérdésre, vajon ő maga erős nő-e, meglepő választ adott.

szulák andrea

Fotó: Erősebb igen

„Szerintem nincsenek erős nők, csak túlélők vannak. Én sem vagyok erős, gyenge vagyok, csak túlélek – magyarázta. – Borzasztó egyszerű egy maszkulin társadalomban azzal magyarázni valakinek a kvalitásait, hogy ő erős, mindent kibír. Nem bír ki. Mindig meghal egy kicsit, aztán mint a főnixmadár, újjáépíti saját magát. Ezért én nem is hiszek ebben az erős nőben. Eleve, mi nők vagyunk szerintem az erősebb nem.”

Szulák Andi elárulta azt is, hogy bár későn született a kislánya, ez nem tudatos döntés volt a részéről, mert világéletében édesanya akart lenni. „Engem az Isten is anyának teremtett, ebben szerepben érzem magam a legjobban – árulta el. – Szerintem az anyaság az áldozat és az ajándék elegye. Én nem érzem áldozatnak azt, hogy minden reggel felkelhetek érte hatkor, mert el fog jönni az idő, amikor már nem kell felkelni, és én ennek minden pillanatát meg akarom élni. Állandóan próbálok balanszírozni, hogy lehetőleg többet legyek vele és kevesebb időt töltsek munkával, vagy még inkább olyankor menjek én is, amikor ő iskolában van.”

Andi abba is beavatta a nézőket, hogy mit gondol a nőiességről, számára jelentett-e valaha hátrányt, hogy a „gyengébbik” nem képviselője. „Egyenjogúságban nőttem fel, nem származott belőle hátrányom soha. Én szeretek nő lenni. Engem nem sért, ha egy férfi megnéz az utcán, pláne külföldön, mert ott nem tudják, ki vagyok. Nekem ez hájjal kenegetés. Az sem zavar, amikor a kollégáim meglapogatnak a színházban, mert nincs mögötte más, csak a gusztálás és a szeretet. És nincs mögötte más, semmi félreérthető, semmi zaklató, bántó, demolesztáló. Nincs. Jó nőnek lenni” – tette hozzá a színésznő.

Végül arról is beszélt Szulák Andrea, hogy miért hagyott fel a tévézéssel. „A legszűkebb baráti körömben bizonyos intim dolgokba nem szoktam belekérdezni, csak ha az illető akar róla beszélni. Akkor rám számíthat, de nem érzem úgy, hogy bele kellene könyökölni. És amikor több alkalommal is bele kellett könyökölnöm, mert arra utasítottak, akkor én azt mondtam, hogy ezt nem szeretném tovább csinálni” – árulta el a színésznő.

A beszélgetést itt nézheted meg:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése