Volt feleségével ünnepelt Vitray Tamás

nlc | 2021. December 27.
A tévés jó kapcsolatban maradt gyermekei édesanyjával.

Bár a legendás televíziós és harmadik felesége, Kállai Bori színésznő 2019-ben úgy döntöttek, harminc közösen töltött év után külön utakon folytatják, s egy évvel később hivatalosan is elváltak, Vitray mégsem töltötte egymagában a szeretet ünnepét – írja a Blikk.hu. A tévés elárulta lapnak, miként alakult náluk a karácsony, nem is akárkivel, hanem első feleségével.

– Most is éppen a volt feleségemnél, a gyerekek édesanyjánál vagyok – újságolta Vitray, vagyis gyermekei és unokái körében ünnepelhetett.

– Már jó előre megbeszéltük, hogy mikor hová megyünk. Természetesen a gyerekekkel, unokákkal lehettünk együtt, azaz a volt feleségemmel töltöttük a karácsonyt, de azt hiszem, ez így is normális – mondta Vitray Tamás. – A menüt az egyik fiúunokám készítette, meg kell mondjam, nagyon ügyes a konyhában, tényleg van hozzá tehetsége.

Vitray korábban azt mondta a lapnak, hogy bár negyedszer már biztosan nem nősülne meg, társra még vágyik, ugyan 89 évesen nem sok valós esélyt lát az ismerkedésre.

Exit mobile version