Több álomotthont is gőzerővel hirdettek meg idén a hazai sztárvilágból. Emellett pedig akadt olyan celeb-ingatlan, ami éppen 2021-ben talált vevőre.
Miután L. L. Junior felesége, Körtvélyessy Kinga elköltözött nyáron a közös álomotthonukból és egy fővárosi albérletben rendezkedett be, az énekes máris árulni kezdte a törökbálinti házukat. 280 millió forintért hirdette meg augusztusban a 240 négyzetméteres, örökpanorámás, 3 szintes, 2 fürdőszobás, 6 teraszos, 2 garázsos, borospincés és medencés ingatlant. Októberben viszont már engedett az árból: 270 millió forintra vitte le.
Mihalik Enikő októberen posztolt arról, hogy eladásra kínálja a New York-i lakását. Átszámítva 460 millió forintért árulja az ötszobás, egy háló- és fürdőszobás ingatlant, amely Brooklyn divatos Williamsburg nevű városrészében található. Nagy valószínűséggel a modell a családjával egy nagyobb lakásba akar költözni New Yorkban, de még az sincs kizárva, hogy hazaköltöznek.
A válófélben lévő Joshi Bharat szintén októberben dobta piacra az otthonát, ahol a feleségével lakott. A 180 négyzetméteres, 4+1 fél szobás, kültéri medencés házat – amely a gödöllői Antalhegyen áll – 109 millió forintért árulja.
Emilio ugyancsak októberben hirdette meg a fővároshoz közeli otthonát, amelyben mind a mai napig a Sláger TV Drága családom című reality műsorát forgatják. Az énekes 109 milliót kér a mesés ingatlanért, amelyet a vevő akár Emilioék bútoraival együtt is megvehet. Az énekes azzal indokolta a házeladást, hogy kinőtték.
Elkelt viszont idén áprilisban Gesztesi Károly imádott háza. 190 millióért talált gazdára a 217 négyzetméteres, 8 szobás budakalászi kertes ház, amelyet az örökösök 2020 nyarán hirdettek meg. Először 220 forintot kértek a 917 négyzetméteres telken felhúzott luxusházért, de mivel sokáig nem találtak vevőre, fokozatosan csökkentették az árat.
Pécsi Ildikó gödöllői háza is állítólag vevőre talált idén. Közel egy évvel a színművésznő halála után a mesébe illő, ősfás parkban lévő ház komoly érdeklődőre akadt, így hamarosan új tulajdonosa lehet az ingatlannak.