Január 2-án volt 21 éve, hogy Zámbó Jimmy nincs köztünk. Ennek apropóján a fia, Krisztián beszélt róla. A Fókusznak adott interjújában elárulta, gyerekkorában alig tudta felfogni a rajongást, ami körülvette az édesapját, de élvezte a felhajtást és sokszor ki is használta. Volt azonban olyan időszak az életében, amikor nem akart Jimmy fia lenni.
„Életemben kettőször, két korszakom volt, amikor nem akartam a Jimmy fia lenni. Az első, amikor nagyon sokat kezdett dolgozni és nagyon keveset láttam. Elutazott Amerikába és volt, hogy egy hónapig nem láttam. Egyszer-kétszer éjszaka betoppant, reggel már nem volt ott. Abban az időben arról álmodtam, ez bárcsak abbamaradna, csak az édesapámat akartam, nem Jimmyt. A másik a halála utáni időszak. Nagyon dühös voltam mindenkire, talán még kicsit rá is, de a legjobban magamra. Hogy miért nem nyitottam ki a számat. De nem akartam, mert láttam, hogy a Jóisten erre teremtette, nem akartam összezavarni, ezt elvenni tőle” – mondta a műsorban Zámbó Krisztián.
(via)