nlc.hu
Sztárok
Zalatnay Cini az Emmi-től kapott milliókról

Megszólalt Zalatnay Cini a neki ítélt tízmilliós támogatásról

Az énekesnő állítja, teljesen hivatalos úton jutott hozzá.

Zalatnay Sarolta a Hír TV-n vasárnap 17:30-kor adásba kerülő Magánterület című műsorában a Kásler Miklóstól kapott milliókról és a jobboldali érzelműségéről is nyíltan beszélt. Sőt a 74 éves énekesnő a londoni éveiről is mesélt, illetve arról is, hogyan kérte meg a kezét anno Maurice Gibb, a Bee Gees zenekar egyik frontembere – szemlézte elöljáróban a műsort a Bors.

Zalatnay Cini

Milliós támogatással segítette Kásler Zalatnay Saroltát (Forrás: TV2 / Tények Plusz – videó)

Elmondása szerint az Emmi-től neki ítélt tízmillió forintos támogatást nem „csak úgy” kapta, hanem pályázat útján, teljesen hivatalos úton jutott hozzá. „Úgy érzem, 55 évnyi művészi munka után ez nem olyan rettenetes nagy dolog” – jegyezte meg Zalatnay.

Az énekesnő beszélt arról is, hogy jobboldalinak tartja magát és emiatt sokszor negatívan ítélik meg, miközben ő soha nem bántott senkit a politikai hovatartozása vagy a világnézete miatt. „Soha nem gyűlölködtem azért, mert bárkiről megtudtam, hogy mondjuk baloldali” – jelentette ki Zalatnay Cini, aki azt is elárulta, hogy mindig is halál büszke volt arra, hogy magyar.

Olvass még Zalatnay Ciniről az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top