nlc.hu
Sztárok

Puskás Peti megmondóemberek célpontja lett

Puskás-Dallos Peti: „Mit vétettem, hogy egy idősebb generáció megmondóembereinek célpontjává váltam”

Megköszöni mindenkinek, aki kiállt mellette.

Év végén bontakozott ki egy hosszabb adok-kapok, méghozzá azért, mert Bakács Tibor egy interjúban a következőképpen fogalmazott: „Nem akarom megbántani, de talán a Puskás Petinél tévedtünk. Ez nagyon érdekes. Általában – akár Oláh Ibolya vagy Rúzsa Magdi – akárhogy alakul az életük, ők eljutottak oda, ahova mi szerettük volna. Hogy énekesek, művészek legyenek belőlük. Szomorúnak tartom, hogy a Puskás Peti ilyen televíziós figura lett. Előadóművészeket próbáltunk keresni emlékeim szerint. (…) Nem volt személyisége. Igazából a személyiséghez kötődik az előadókészség és a tehetség. Ez a három hoz létre valamilyen értéket. Semmi bajom Puskás Petivel. Nem létező entitás. Csak azt mondom, ilyen szempontból nem erre született a Megasztár, hogy ilyen figurákat találjon” – mondta a korábbi tehetségkutatós zsűritag. 

Puskás Peti erre egy elegáns poszttal válaszolt, az énekest pedig ByeAlex is megvédte a közösségi oldalán.

Eltelt két hét, Puzsér Róbert is beleállt az X-Faktor mentorába. „Bakács a maga kárán sem tanul, úgyhogy ezúttal Puskás Peti kulturális tevékenységének felelősségét vállalta magára, hisz a Megasztár egykori zsűritagjaként ő is részt vett az üresfejű, kommersz hülyegyerek »felfedezésében« – írta Puzsér. Ezúttal Majka védte meg Puskás Petit, amit egy külön posztban köszönt meg a The Biebers énekese.

„Sokat gondolkodtam a napokban-hetekben, hogy vajon mit vétettem, hogy egy idősebb generáció megmondóembereinek célpontjává váltam , de ami talán fontosabb: szeretném megköszönni azt a rengeteg kedves gesztust, amit kaptam személyesen vagy üzenetben a családomtól, a barátaimtól, a kollégáimtól és tőletek… hogy voltak, akik időt szántak arra, hogy nyilvánosan kifejezzék szeretetüket irántam, úgyhogy ezúton is köszönöm a feleségemnek, Alex és Majka barátomnak, régi cimboráimnak és ismeretlen ismerőseimnek, hogy úgy érezték, a betyárbecsületük azt kívánja, hogy helyettem is megszólaljanak, még ha egy online térben zajló konfliktusba is keverednek ezáltal. Sok kéretlen feszültséget okozott ez számomra, de még több megható visszajelzést kaptam, amiért tényleg nagyon hálás vagyok mindenkinek!” – írja Puskás-Dallos Peti.

puskás peti

Puskás Peti (Fotó: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése