nlc.hu
Sztárok

Születésnapi interjú Esztergályos Cecíliával

„A mai napig forgatnám a Família Kft.-t” – születésnapi interjú Esztergályos Cecíliával

Ma ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Esztergályos Cecília. A közönség kivételesen nem köszöntheti fel a színházban, de már várja, hogy februárban visszatérhessen a színpadra. Mivel tölti a szülinapját? Mit jelent számára a hite? Miért élvezi máig a színpadra állást? Ezekről is beszélgettünk.

Készül a születésnapjára? Meg szokta ünnepelni?

Megünneplem, de nem készülök rá. Úgyis eljön magától is. Általában a színházban szoktak megünnepelni előadás után, nyílt színen, a közönség bevonásával. Ez eddig így volt, de most nem így lesz, mert a születésnapomon még nem fogok játszani. Ezenfelül még tévéműsorokban szoktak felköszönteni, és persze a családtagjaim telefonon.

Csak a Covid miatt marad el a családi ünneplés, vagy amúgy sem lenne?

Azokkal szoktam találkozni, akik ráérnek a családból, de most a pandémia mindent megváltoztatott. Hála Istennek az Esztergályosok sokan vannak, és felhívnak, hogy „Cilike, találkozunk?”. Ez úgy néz ki, hogy sütök-főzök, de főleg sütök: kenyeret, kalácsot meg püspökkenyeret. Idejönnek az unokahúgomék vagy unokaöcsémék a házunkhoz, maszkban találkozunk, átadom a csomagot és ők távoznak. A beszélgetések inkább telefonon vagy Messengeren történnek, de az utóbbi épp bedöglött, úgyhogy maradt a telefonom. Ünneplés maximum annyi lesz, hogy az urammal elmegyünk egy étterembe, ahová a születésnapunkon szoktunk járni, de még ez sem száz százalék. Nem lehet tudni, hogy huszonhatodikán milyen idő lesz, és lesz-e nekik éppen borjúláb rántva.

Összetartó az Esztergályos család?

Összetartó család vagyunk, de azt is tudomásul kell vennem, hogy mindenkinek megvan az új családja, már az unokahúgomék és az unokaöcsémék is réges-régen felnőttek, és nekik is vannak gyerekeik. A két testvéremnek van hat gyereke és öt unokája, és Isten segítségével mindenki kíváncsi rám. Szeretik tudni, hogy mit csinálok, és hogy érzem magam.

esztergályos cecília Família kft interjú születésnap Új Színház

Fotó: Esztergályos Cecília Facebook-oldala

A színpadra mikor térhet vissza?

Fél év után megyek vissza az Új Színházba, február másodikán. Egy előadásom volt csak még szeptemberben, amikor a csípőm megint kiugrott, két hónappal a műtétem után. Semmi olyan mozdulatot nem tettem, ami ezt indokolta volna, egy fél éve műtött csípőnek nem szabadott volna kiugrania. Az utolsó előadásra készülök a Mici néni két életéből, azt a darabot tizenegy évvel ezelőtt mutattuk be a József Attila Színházban. Úgy tervezem, hogy nagy ünnepséggel búcsúzom el a darabtól és a József Attila Színház közönségétől.

Utána már kizárólag az Új Színházban lehet majd látni?

Ki tudja, mit hoz a jövő? (nevet) Azt se tudjuk, hogy a következő pillanatban mi lesz. A jó Isten úgy rendezi az életünket, ahogyan elrendeltetett. Én a mennyországban és az Úristenben hiszek, mert hit nélkül nem lehet élni.

A hite már gyerekkora óta része az életének, vagy csak később vált fontossá?

Úgy születtem meg, hogy a Jóisten letett mamámékhoz. Ki lettem választva.

Egyszer sem bizonytalanodott el a hitében?

Nem, soha. Nem is akarok. A hitem tart életben. Nem csak szövegelés, hogy hit nélkül nem lehet élni. Azt kapom az élettől, ami jár nekem, és azt fogadom el, ami jár nekem. Ki számított például erre a két balesetre? Senki. Nem esett jól, megmondom őszintén. De valamitől biztosan megvédett, legalábbis én így fogom fel.

Híres a pozitív kisugárzásáról és az életvidámságáról. Voltak azért sötétebb szakaszai az életének, amikor nem érezte jól magát a bőrében?

Hogyne lettek volna! Emberből vagyok. De mindig megpróbálok kimászni a gödörből. Csak úgy lehet élni, hogy mindig látok magam előtt valamit, amiért érdemes. Rettenetes állapotok voltak az életemben.

Mikor érezte magát a mélyponton?

Nem árulom el. Ez a magánügyem. Rengetegszer fordult elő, hogy azt kellett kérdeznem magamtól: „Úristen, mit csináljak?”

És mi volt a csúcspont? Mondjuk karrier szempontból.

Még nem jött el. (nevet)

Élvezi még a színészi munkát?

Én boldogan játszom. A játszás, a színészet a világ teteje. Mostanában nagyon sok kollégát hallok nyilatkozni, ahogy nagyon komolyan beszélnek arról, hogy „én úgy csináltam, meg így csináltam”. Gyerekek: ez színjáték. Őze Lajos hívta úgy magát, hogy színjátékos. Ez volt a névjegyén. Színészként játszanunk kell, nem belehalni a szerepbe, vagy úgy pofán vágni a másikat, hogy leesik a feje. Természetesen fontos úgy játszanunk, hogy a néző elhiggye, de senkit sem kell ezért hátba szúrni valódi késsel.

Sosem dolgozott együtt olyan rendezőkkel, akik mellett a színészet nem színjáték volt, hanem keserves szenvedés?

Persze, előfordult. Nem is dolgoztam velük utána soha többé. Én nem az a típus vagyok, aki bele kell hogy haljon, amikor drámát játszik. Az ember utána is ember marad. Szeretek játszani, boldoggá tenni a nézőket, de ezt úgy teszem, hogy közben ne haljak bele.

esztergályos cecília Família kft interjú születésnap Új Színház

Esztergályos Cecília a Mici Néni Két élete 100. előadásán a József Attila Színházban (Fotó: Nagy Zoltán)

Hogyan reagált, amikor hallott például az Eszenyi-ügyről, vagy más esetekről, amikor egy igazgató vagy rendező megkeserítette a színészei életét?

Nem érdekel. Messze elkerülöm. Persze ismerem őt…

Az ügy nem érdekli, vagy Eszenyi személye nem érdekli?

Ezek az „én mondtam, te mondtad, ő mondta” ügyek nem érdekelnek. Hagyjuk ezt! Elítélem azokat, akik megkeserítik mások életét. Ez értendő világra, országra, színházra és úgy általában mindenkire. Tessék a másikat megbecsülni! Legyünk boldogok, hogy élünk.

Sztárnak tartja magát?

Nem, és nem is akarok sztár lenni. Ma már mindenki legenda. Imádom a sajtóban, hogy amikor már nem tudnak mit írni, előszednek külföldről valami ismeretlen nevet, és róla írnak. Elhalálozott Prczklva Jaroslav, a legendás színész! Ilyenek. Az a fontos, hogy becsüljük a másikat, mert akkor saját maga is sokkal többé válik.

Azért a Família Kft. idején volt egy olyan szintű ismertsége, amire biztosan lehetett volna azt mondani, hogy sztárság.

1961-ben kezdtem a szakmámat a Pécsi Balett szólótáncosaként. Akkor forgattam a Te című kisfilmet Szabó Istvánnal, aki később Oscar-díjas rendező lett. Már címlapon szerepeltem a Film Színház Muzsikában meg a Filmvilágban. Ez már akkor sztárságnak számított. De nem ez a fontos, hanem az, hogy aki valamiben tehetséges, kapjon teret, hogy megmutathassa. Legyen mindenkinek tere megmutatni saját magát, aztán az élet majd úgyis eldönti, hogy kap-e még sok lehetőséget vagy nem kap. Ha nem kap, akkor máshol kell kiélnie magát.

Ki az a rendező, aki mellett a leginkább ki tudott bontakozni?

Kazimir Károly a Thália Színházban, vagy mostanában Dörner György az Új Színházban. A filmrendezők közül nagyon szerettem Szörény Rezsőt, de sajnos már meghalt. Istenien lehetett vele dolgozni. Hihetetlen, ami az utóbbi években történik vele. Megsemmisítik a filmjeit olyan értelemben, hogy a filmcímeit fogta a fiatalabb nemzedék, és ugyanazt vagy majdnem ugyanazt a címet adták a filmjeiknek, amiket ő adott. Nem törődtek azzal, hogy a BÚÉK-ot vagy a Boldog születésnapot! című filmet így majd össze lehet téveszteni Szörény Rezső BÚÉK-jával, vagy a Boldog születésnapot, Marilynnel. Miért csinálnak ilyet? Dühítő, hogy ennyire semmibe veszik a múltat.

Melyik filmjére a legbüszkébb?

Egyet nem tudok kiemelni, de kettőt már igen. Gothár Pétertől az Ajándék ez a nap, és Szörény Rezsőtől a Boldog születésnapot, Marilyn! nagy kedvenceim. Utóbbiért San Remóban kaptam meg a legjobb női alakítás díját.

esztergályos cecília Família kft interjú születésnap Új Színház

Gyurkovics Tibor: Császármorzsa című színdarab bemutatóján, az Újszínházban (Fotó: Olajos Piroska)

Fontos, hogy a közönség sokáig emlékezzen önre?

Nem kell erre számítani. Az emlék nem marad meg, mert lesöprik, és kész.

A színházban sosem zavarta, hogy amikor nagyon jól sikerül egy este, az a teljesítmény csak a pillanatnak szól?

Nem gondolkodom ezen, mert akkor szomorkodnék. Igyekszem a pillanatot és a sikert megélni, nekem ez nagyon fontos. Sok interjúban hallom a kollégák szájából, hogy nekik egyáltalán nem fontos a siker, vagy egyáltalán nem fontos az, hogy tetszik-e a közönségnek. Ha ilyet hallok, rögtön felmegy a pumpa bennem.

Néz új magyar filmeket?

Nem beszélek erről. (énekelve mondja)

Milyen filmeket szeret?

Nem bírom az erőszakot. Nem bírom a borzalmakat. Vannak, akik imádják a borzalmakat, míg rájuk nem tör a borzalom. Figyelmeztetni kéne az emberiséget, hogy a borzalom, a háború és a tragédia nem játék. Utána nem lehet csak úgy felpattanni, hogy „Na, akkor mit eszünk este?” Szólni kéne a világnak, hogy hagyják abba az ijesztgetést, a rémisztgetést, a szörnyű dolgokat. A szép dolgokat kell megmutatni, a szépre kell az embereket tanítani.

A Família Kft-ben töltött közel tíz év…

Nyolc és fél volt az, de figyeljen ide! Amikor én oda aláírtam, felháborodott a színházi világ. Ugyanúgy reagáltak rá, mint amikor egy színész szerepet vállalt egy reklámfilmben. Az volt a vélekedés, hogy egy valamit is érő színész se reklámot, se sorozatot nem csinál. Na, most nézd meg, apukám! A sorozatok teli vannak a nagy, komoly, drámai színészeinkkel. Szerintem ez is a munkánkhoz tartozott, és a mai napig is tartozik, csak régen még sokan nem így gondolták. Soha ne ítélj, hogy aztán ne ítéltessél! Amikor meglátok egy egykor engem elítélő színészt egy sorozatban, azt szoktam mondani, hogy „Na, jól van, nyuszi!”

Ilyen szempontból a Família Kft. megelőzte a korát?

Magyarországon igen. Sitcom nem volt itthon előtte. Nagyon élveztem. A macska rúgja meg, hogy abbamaradt! Én a mai napig forgatnám. Újra már nem lehet kezdeni, ahogy folyóvízbe se lehet kétszer ugyanoda állni.

esztergályos cecília Família kft interjú születésnap Új Színház

Fotó: Story-Best Archívum

Vissza szokta nézni a saját alakításait? Ha elkapja a Família Kft-t a tévében, ott ragad, vagy gyorsan elkapcsol onnan?

Én bizony megnézem. Mióta az m3-as csatorna a tévében megszűnt, az interneten játsszák az epizódokat naponta kétszer.

Zavarja, ha komikának nevezik?

Komika vagyok, ahogy drámai színésznő is. Aki nem veszi észre, hogy hány nagy drámai szerepet játszottam, annak nem kell tudnia rólam. Különben sem kell megsértődni semmin se! Régen még visszahívtam volna az újságírót azzal, hogy miért írja ezt, meg azt vagy amazt, híreket adva rólam. Nem most, hanem még negyven éve. Most úgy vagyok vele, hogy mindenki csinálja a maga dolgát. Bántani azért nem engedem magam.

Szokták bántani a sajtóban?

Bántani nem bántottak, de olyasmi azért előfordult, hogy lebukott a kritikus, mert akkor írta a kritikát, amikor pont elmaradt az előadás. Az ilyeneken jót kacagok. Jó viszonyban vagyok a sajtóval, és ez azért alakult így, mert szeretem az életet. Az élethez emberek kellenek. Az kevés, ha én csak a fával élek együtt az erdőben. Észre kell venni a másikat, és szeretettel kell nyújtani a kezem. Ha valaki ráüt, azt soha többé nem ismerem. Aki bántott, az számomra halott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top