nlc.hu
Sztárok
Megműtötték Miskovits Marcit

Műteni kellett a fiatal műsorvezetőt, Miskovits Marcit

Miskovits Marci az egykori VIVA zenecsatorna műsorvezetőjeként tevékenykedett, azóta pedig gyakran feltűnik a Life Tv-n és a TV2 műsoraiban is, sőt, van egy YouTube-csatornája is.

A fiatal műsorvezető most az Instagram-oldalára posztolta ki a történteket. A bejegyzésből kiderül, hogy már nyáron érezte, hogy valami baj van.

 „Nyár óta küszködöm rekedtséggel. Egy ideig nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert régebben is, ha megerőltettem a hangom, volt, hogy berekedtem pár napra, úgy voltam vele, majd elmúlik magától. Aztán nem múlt… Minden létező trükköt, tippet, praktikát kipróbáltam, de semmi sem használt…” – írja Marci a posztban.

Végül Till Attila beszélt neki arról, hogy néhány éve ő maga is hasonló problémával küzdött, és a saját orvosát ajánlotta Marcinak.

Ekkor derült ki, hogy Miskovits Marci egyik hangszálán egy polip alakult ki, ez okozta a rekedtséget. Először antibiotikumos és szteroidos kezelést kapott a fiatal műsorvezető, de egyik sem segített, így végül meg kellett operálni.

„Tegnap sikeresen meg is történt a műtét – ezúton is köszönet és hála a Doktor Úrnak és minden kórházi dolgozónak – szuperül vagyok, most egy hét csendterápia otthon. (Gondolhatjátok milyen önuralom kell nekem ehhez…)” – teszi hozzá Marci, aki már otthon lábadozik. 

Most a barátnője ápolja, akivel a Google fordító hangosbeszélőjének segítségével tud kommunikálni, ugyanis egy darabig nem beszélhet.

Megműtötték Miskovits Marcit (Fotó: smagpix.com)

Megműtötték Miskovits Marcit (Fotó: smagpix.com)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top