nlc.hu
Sztárok

Vastag Tamás fogyni segít az anyjának

Vastag Tamás: „Segítek anyukámnak, hogy leadja a súlyfeleslegét”

Az énekes eldöntötte, hogy az édesanyján is segít.

Legendásan összetartó család Vastag família. Tamás és anyukája kapcsolata különösen szoros, teljesen érthető módon a legkisebb fiú nagyon félti édesanyját, aki jelenleg számos betegsége miatt is veszélyeztetett, ráadásul még némi súlyfelesleget is magára szedett. Tomi nemrég 17 kilótól szabadult meg, és most úgy döntött, hogy Márta néninek is segít a karantén alatt felszaladt kilók leadásában.

„Azt hiszem, az elmúlt két évben nem én voltam az egyedüli, aki sorozatnézéssel és chipsevéssel, valamint a pandémia kezdetén felvásárolt konzervek elpusztításával töltöttem az időmet. Az emberek nagy részére rárakódott a karantén alatt némi plusz, ez történt anyukámmal is. Szeretnék segíteni neki ettől megszabadulni, hiszen mindannyian egészségesebbek és magabiztosabbak vagyunk súlyfelesleg nélkül. Nekem tavaly egy tudományos formulának köszönhetően 17 kilót sikerült leadnom. Úgy gondolom, ezzel a módszerrel anyunak is sikerül leadni pár kilót, pláne, hogy a felesleg eléggé zavarja” – kezdte Vastag Tomi, akitől édesanyja vette át a szót.

vastag tamás és édesanyja

Vastag Tamás és édesanyja, Márta

„Nemrég mentem nyugdíjba, amiről azt gondoltam, hogy nagyon jó lesz, hogy sokat találkozhatok végre az unokáimmal és a gyerekeimmel. A legkisebb unokám megszületett és bejött a karantén. Lehet ezt tagadni, de számomra ez egy kis depresszióval járt, hiszen nem láthattam a szeretteimet, és bezárva éltünk a lakásban. Az ember úgy próbálja a szomorúságot legyőzni, hogy olyanokat eszik, amiről azt gondolja, hogy egy kis boldogsághormont termelnek: süti, túrórudi, finom, házias ételek. Nagyon szeretünk a férjemmel főzni. Nemrég aztán ráálltam a mérlegre és megdöbbenve vettem észre, hogy 83 kiló lettem. A legnagyobb gyerekem születése előtt sem voltam ennyi. A zoknimat se tudom könnyen felvenni, nehezebben mozgok, először azt hittem, hogy esetleg valami ízületi probléma lehet, de aztán rájöttem, hogy a hasam akadályoz. Nőként természetesen zavar az esztétikai része is, meg az, hogy kevesebbet tudok egyszerre dolgozni. A legnagyobb probléma azonban a szívem, az érszűkületem. Emiatt nem nagyon szabadna meghízni, és figyelni kell arra, hogy a koleszterin ne legyen túl sok a véremben, mert az lerakódik. Kívülről is szeretném eltüntetni a látható felesleget, de a legfontosabb, hogy a zsigeri zsíroktól megszabaduljak” – magyarázta Márta néni, aki a Tamásnak bevált módszert veti be a plusz kilók ellen.  

A Vastag család nagyon bízik benne, hogy a pandémia hamarosan véget ér, hiszen így kevés időt tudnak csak szüleikkel tölteni, pedig Tomi nagyon ragaszkodik édesanyjához. „Anyu volt mindig a megengedő ember, mindig falazott apunál, ha valami rosszat csináltunk, mindig neki mondtam el először az igazat, aztán együtt kitaláltuk, hogyan tálaljuk apunak. Most otthonról, Veszprémből, nyugdíjasként is mindig, mindent tud, mindig mindenbe beleszól – mesélte nevetve Tamás. – A Covid miatt nem nagyon találkozunk, hiszen neki rengeteg alapbetegsége van. Videochaten szoktuk hívni a gyerekekkel, jelenleg ennyire tud részt venni a család életében. Ezenkívül mindig küldenek nekünk mindenféle dolgot, saját paradicsomot, lecsót, amit a kis telkükön termelnek meg, mi pedig szívesen esszük ezeket a finomságokat, kicsit olyan mintha együtt lennénk” – tette hozzá az érzelmes énekes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top