nlc.hu
Sztárok
A Dal 2022 4. válogatójának győztese

A Dal 2022: A Napfonat nyerte a negyedik válogatót

Összeállt az elődöntők mezőnye.
A Dal

A Dal 2022 negyedik válogatójában is 10 dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe. A Napfonat és a Mint a zápor a maximális 40 pontot kapta, megnyerve ezzel a negyedik válogatót:

Mögötte hármas holtverseny alakult ki: A MattSet Most vagy soha

Palágyi Ildikó Pillangó

valamint a Swing á la Django és Koszika Utazás című dala egyaránt 37 ponttal jutott tovább és lett elődöntős.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival: a legtöbb voksot Ekanem és a Hideg szél című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A dalokat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész; valamint a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere véleményezte és pontozta.

A negyedik válogató extra produkciójaként Ferenczi György, a zsűri tagja lánya, Ferenczi Bora, valamint az 1-ső Pesti Rackák társaságában lépett színpadra és Petőfi Sándor Elveszett a szellő című megzenésített versét adta elő.

A műsor végén A Dal 2022 házigazdái elindították az online Akusztik Dalverseny szavazását.

(MTI)

Ezek a dalok is bejutottak A Dal 2022 elődöntős mezőnyébe:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top